12
03
2009
--

Rolling Stone interjúk III/IV: Brad Whitford

A harmadik részben a ritkán nyilatkozó Brad is megszólal:


 

Mi a helyzet most az Aerosmith-szel?

Elég fura helyzet állt elő azzal, hogy az énekesünk nyáron kijelentette, egy időre le akar állni. Szerintem az történt, hogy az őt körülvevő emberek nyomására elhitte, hogy sikereket érhez el az Aerosmith nélkül is. Na most én még nem nagyon találkoztam olyannal, akinek ez sikerült volna, vagyis inkább az egójának a számlájára írom, hogy ezt megetették vele. Nem volt bölcs döntés, még egy akkora egójú egyéntől sem, mint Steven Tyler.

Akkor is Aerosmith néven fogtok turnézni, ha új énekessel álltok fel?

Jó kérdés. Nem vagyok teljesen biztos benne... ezt meg kell még beszélnünk.

Joey azt mondta tegnap, inkább ismert nevekben gondolkodtok.

Szerintem van pár nagy név, akit érdekelne a dolog, és én is úgy gondolom, hogy egy elismert arc jobb választás lenne. De mondom, korai még ezen lovagolni, egyelőre az sem biztos, zenélni fogunk-e. Talán nem is találunk senkit, de ha mégis, onnan hogyan tovább? Új dalokat írjunk vele, amik... érted, csinálhatjuk más név alatt, más irányt felvéve vagy ugyanazon a néven. Fogalmam sincs.

Mikor kezdtek megromlani a dolgok? Steven balesete után?

Én korábbra tenném. Már jó ideje voltak feszültségek közöttünk. Évek óta próbálunk összehozni egy lemezt, és mindig ő volt az, aki egyszer csak nem jelent meg a stúdióban, majd közölte, hogy nem akar dolgozni, nem tetszik neki a producer, satöbbi. Aztán jöttek a kényszerű koncert halasztások. Az elfogadhatatlan viselkedése egyre bizarabbá és gyakoribbá vált.

Mesélj a Brendan O’Brian időszakról.

Szomorú vagyok miatta. Régóta szerettünk volna vele dolgozni, nagyon izgatottak voltunk. Aztán alig két-három hétig tartott. Pedig igyekezett megtenni mindent, hogy Steven kedvében járjon.

Steven elmondta, mi a problémája vele?

Csak annyit tudok, hogy nem akart Brendan-nel dolgozni. Pedig kedvesebb és tehetségesebb zenész-producert keresve sem találhatott volna.

Mi a véleményed Steven új menedzsmentjéről?

Évek óta tervezgette már, én meg mindig annyit reagáltam rá, hogy ’Oké, elég a dumából, ha tényleg saját emberekre van szükséged, hát hajrá.’ Fenyegetőnek éreztem a hangnemet, ahogy beszélt róla, az ilyesmit sosem tudtam elfogadni.

Úgy tudom, Steven a rádióbarát hangzást kedvelte, míg Joe az egyszerűbb rockzenét.

Ebben van valami. Az Aerosmith többsége tisztában van azzal, hogy a rajongók a régi hangzást szeretnék visszakapni, amiben mindig is legjobbak voltunk. Persze voltak sikereink popdalokkal is, ugyanakkor becsúsztak gikszerek is ezen a téren, ami szerintem sokkal nagyobb pofon, mint rockdalokkal megbukni. A popzenében sosem tetszett, hogy előre eltervezett szándékkal ülsz le megírni egy dalt, egy művész nem így dolgozik. Hamis út, akár elismered, akár nem. Ha ma nem megy, semmi gond, holnap újra megpróbáljuk. De direkt azért összeülni, hogy mi most egy slágert fogunk írni, az nagyon rossz ötlet.

Elég későn akar Steven szólókarrierbe fogni.

És nem egyszerű feladat. Nem is igazán értem. Saját útra lépni egy dolog. Hé, van most három hónapom, megcsinálom ezt meg ezt, ahogy sikerül. Ha én tenném... nos, aligha alkotnék maradandót.

Tegnap Joey-val beszéltem, aki aggódott Steven egészségéért. Te mit gondolsz erről?

Nos, nem lógok vele. Keveset látom, mostanában alig-alig. De a viselkedése... nekem nem tűnik tisztának.

Alkoholra vagy drogokra célzol?

Mint mondtam, nem lógok vele. De a drogos múltja jól ismert. Sokan csábulnak el ilyen helyzetben. A legtöbbek számára a teljes megtisztulás csak egy szép álom.

Úgy érzed, komoly szerepe van a fentieknek a kialakult helyzetben?

Ha igaz, akkor igen, nagyon komoly szerepe. 

Írta: joeperry | Tags: Címkék: hírek interjú brad whitford
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr441571230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)