03
26
2012

Turné 2012

The Global Warming Tour néven rajtol júniusban az Aerosmith és a Cheap Trick közös nyári turnéja, melynek megérkezett végre a hivatalos plakátja, rajta az első dátumokkal. Számomra egyelőre elég foghíjas a lista, bizonyára bővülni fog még a következő hetekben (szerdán sajtótájékoztatót tart a zenekar, talán abból többet is megtudunk majd), mindenesetre lehet ízlelgetni a dátumokat és az elnevezést is, hisz könnyen lehet, hogy ezzel már egy esetleges világturnéra utalnak a srácok, nem beszélve az új lemez címéről...

A nagyobb méretű képért ide kattintsatok.

Update: Aki kíváncsi az Aerosmith mai sajtótájékoztatójára a turné (és remélhetőleg az új lemez) ügyében, élőben is követheti a Youtube-on, erre a linkre kattintva, magyar idő szerint 21:00 órától.

Update 2: Nem sok újdonságot hallhattunk a srácoktól, főként a turnéval kapcsolatban válaszoltak meg néhány kérdést, a lemezről mindössze annyit árultak el, hogy két dalt kell még befejezniük, és 2-3 hónapon belül a boltokba kerülhet. Ezt megelőzően több kislemezt is hallhatunk majd, de ezekről még nincs végleges döntés. Steven a Legendary Child mellett pedig megosztott velünk két további dalcímet is: Beautiful, Out Go The Lights.

Írta: joeperry | Tags: Címkék: hírek turné
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr674341070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

messin 2012.03.27. 19:57:04

Hello Joe, teljesen off, de nem akarod a Facebookra linkelni az itteni bejegyzéseket? Mert ez így nagyon jó, h lehet lájkolni meg megosztani, de jó lenne ott is egy kis aktivitás és nem csak egy passzív felület lenne (főleg, h megosztani a FB nélkül is lehet hivatkozást). Bocsi, építőnek szántam, remélem nem gond.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.03.27. 21:00:42

@messin: No igen, kicsit eltájoltam magam ezzel az egész Facebook-őrülettel, mert rájöttem, hogy totál nem értek hozzá:) De ha tudnál esetleg segíteni, összehozzuk, odafent elérsz üzenetben. Viszont az aktivitás nem hinném, hogy növekedne, tekintve, hogy itt is alig-alig van.

messin 2012.03.27. 21:59:47

@joeperry: Hm, én se vagyok egy nagy FB guru, de majd megtudakolom okos emberektől, és hamarosan szállítom privátban a megoldást! :-)
Az aktivitást pedig nem a rajongókra/itteni blogolvasókra értettem, ha ennyien vagyunk, akkor értünk csináld, mert szeretünk, jövünk akkor is, ha nem írunk kommentet minden egyes írásodhoz!
Egyébként itteni okosok is jelentkezhetnek bátran, mindenkit buzdítok egy kis összefogásra.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.03.27. 22:34:06

@messin: Akkor is csinálnám, ha rajtam kívül senki sem követné ezt a blogot, bár nem sokkal vagyunk többen sajna. Talán majd az új lemez dob kicsit a hangulaton.

Pittaa01 2012.03.28. 15:49:22

Mi a barátokkal csináltunk egy Alice Cooper rajongói fórumot most már több, mint egy éve.
37 tagot összeszedtünk már, és néha rajongói találkozókat is szervezünk. Szerintem egy Aerosmith klubba még többen is belépnének. Én itt minden hírt elolvasok, de ritkán kommentálom, egyrészt az alacsony aktivitás miatt, másrészt meg mindig külön be kell lépegetni, és állandóan elfelejtem a jelszavam.
Summa sumarum én jónak tartom a Facebook ötletet :)

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.03.28. 17:37:58

Szívesen adok admin jogot bármely önként jelentkezőnek a FB-oldalon, szerintem ti sokkal kreatívabbak lennétek, mint jómagam:)

Pittaa01 2012.03.28. 22:32:33

Most elutazom hétvégére, nem tuti, hogy lesz időm, de ha gondolod utána megpróbálkozhatok vele :)

messin 2012.03.29. 21:21:04

Sziasztok, örülök, hogy támogatjátok az ötletemet.
Amit én megtudtam: nem érdemes/nem nagyon lehet összekötni a kettőt. Párhuzamosan nem tud menni, csak ha mindig feltesszük az itteni bejegyzéseket FB-re is. A kommentelés a probléma, mert ha itt kommentelek ott nem látszik, ha FB-n akkor meg itt nem látszik. Viszont a FB-n nagyobb az esélye, h mások is csatlakoznak, az egy sokkal nagyobb közösség mint a blog.hu.
Nekem azt mondta az okos ember :-), érdemes itt letiltani a kommenteket, és az FB-n hagyni aktivizálódni az olvasókat (persze ezzel a nem FB tagok kimaradnak a jóból...).
Ezen gondolkozzatok, aztán csináljuk, legyen még jobb, még népszerűbb.

Pittaa01 2012.03.29. 21:52:02

Az itt megjelent cikkeket lehetne postolni a rajongói klub üzenőfalán :) Ennyi lenne...

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.03.29. 22:35:35

Értem a törekvést, de szerintem ez a blog úgy, ahogy van, elsorvadna, ha minden bejegyzés a Facebook-on élne tovább. Nem tiltom le a kommenteket, de ettől függetlenül szívesen átadom a FB-oldal szerkesztését bárkinek, aki kedvet érez hozzá, legalább ezzel is kicsit interaktívabbá válunk, ránk férne.

Pittaa01 2012.03.29. 23:27:51

Aerosmith rajongói Fórum néven létrehoztam a klubot, ha nektek megfelel csatlakozzatok. Zárt klubnak csináltuk, hogy ha esetleg valamiért indokolt lenne, lehessen szűrni :)

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)