05
11
2012

Joe Perry interjú

Megtörve az elmúlt hetek nyilatkozatcsendjét, Joe interjút adott a Rolling Stone-nak az új lemezzel kapcsolatban, ez következik az alábbiakban:

 

2010 őszén kétségessé vált az Aerosmith jövője, mikor kitudódott a hír: Steven Tyler elvállalta a zsűrizést az American Idol-ban. Az énekes annak ellenére sem közölte döntését társaival, hogy épp turnéztak, ráadásul a munkával járó több hónapos lekötöttség sem volt épp hízelgő a többiek számára.
 
„Az ő döntése, de én nem akarom az Aerosmith nevét kapcsolni ehhez” – jelentette ki a gitáros Joe Perry a Calgary Herald-nak adott, elhíresült interjúban. „Ez egy reality show, ami a reklámbevételekre épít. Csak egy lépésre áll a Tini Nindzsa Teknőcöktől.”
 
Két év elteltével Perry-t mintha kicserélték volna. Márciusban személyesen kívánt boldog születésnapot Steven Tyler-nek a műsorban, sőt, a zsűriasztalhoz is leült. Most pedig, a Rolling Stone-nak adott interjúban Perry egyenesen kijelenti: a zenekar ott lesz a show május 23-i döntőjében, hogy előadja vadonatúj dalát. A beszélgetésben szóba kerül még az Aerosmith új lemeze, turnéja, és a zenekaron belüli feszültségek is.
 
Hogy álltok most a lemezzel?
 
A célegyenesbe értünk. Épp most kezdtük el  a keverést. Néhány dallal már elkészültünk, de szerintem ezen a héten fogunk igazán beindulni. Vár még ránk némi utómunka, de összességében elmondható, hogy befejeztük a felvételeket és már csak a keverés van hátra.
 
Remek. Alighanem Jack Douglas producer visszahozatala sokat lendített a banda szekerén.
 
Egyértelműen. Ezt a lemezt már öt éve is meg akartuk csinálni vele, de akkor kifutottunk az időből, és végül a Honkin’ On Bobo című blues-albumot vettük fel. Az új lemezt nagyjából ugyanazzal a technikával rögzítettük, vagyis leültünk egy teremben Jack-kel, akár a ’70-es években, és játszottuk, ami a csövön kifér.
 
A rajongók nagyon várják már ezt a lemezt. Meg is érdemlik ennyi év után.
 
Én magam is évek óta meg akartam csinálni, de minden okkal történik, és most valahogy összeállt az egész. Mind úgy érezzük, hogy a nyomás valami egészen rendkívülit hozott ki belőlünk, és én is kezdem érezni a siker szelét. Annyiszor ígértünk új lemezt az elmúlt években, hogy lassan már senki sem figyelt oda ránk... Ki kellett törölnöm magamból minden elvárást, mert mi mindig is önállóan kezeltünk minden egyes lemezt, sose vetettük össze az előzővel, a következővel, vagy akármi mással. Egyszerűen csak próbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Nem vitás, érzem a terhet a vállamon. A feladatunk most az, hogy csak magunkra koncentráljunk, és ne engedjük, hogy bármi befolyásoljon minket.
 
Mesélj a turnéról. Hogyan állítjátok össze a setlist-et?
 
Alighanem ugyanúgy, ahogy máskor is. Persze most vannak új dalaink, de az utóbbi időben keveset játszottunk a legutóbbi lemezeinkről. Megpróbáltuk, de rengeteg szám van, amit a nézők hallani akarnak tőlünk. Mikor új dalt játszunk, egy megszokottat kell kidobnunk helyette.

Ezúttal megpróbálunk újítani. Pár héten belül megjelenik az új kislemezünk, ami rengeteg előnnyel jár. Szeretnék három-négy új dalt játszani a turnén, fokozatosan beépítve őket a setlist-be. Emellett szóba került, hogy olyan sikerdalokat is elővegyünk, amiket hosszú ideje nem adtunk elő élőben. Van néhány korai számunk, ami egykor szerves része volt a műsorunknak, ezeket akarjuk most visszahozni. Szóval tervezünk ezt is, azt is.
 
Van konkrét dal, amit szeretnél visszahozni a köztudatba?
 
Igen. Mindig imádtam játszani a Woman Of The World-öt a második lemezünkről. Persze még semmi se biztos. Meglátjuk.
 
Milyennek írnád le az új lemez hangzását a legutóbbihoz, a Just Push Play-hez képest?
 
Mondjuk úgy, hogy ég és föld a kettő. Már az is szöges ellentétben áll, ahogy elkészítettük őket. Úgy értem, most egy légtérben játszottuk fel a lemezt, és mindenki hozott riffeket, dalokat. Emlékszem, néhány riffet még 20 éve találtam ki, és most újra előkerültek. Steven-nel egymásra néztünk, hogy „Ezt fel kell használnunk”, és így is lett. Ezek a riffek mindig is közel álltak a szívünkhöz, és sokukból végre dal született. Vagyis a teljes folyamat másképp zajlott le. Az egész lemez modern hagzású lett. Nem akartunk egy új Night In The Ruts-t vagy Rocks-ot felvenni. Modern rocklemez volt a célunk azzal az energiával, ami a korai lemezeinket jellemzi.
 
A sajtó szeret a belső zűrjeiteken csámcsogni, de jelenleg meglepően jól funkcionáltok együtt.
 
Nos, szerintem most is épp olyan zűrösek vagyunk, mint máskor. Mikor épp nincs más téma, ezek az ügyek kerülnek be a médiába. A zenekar pont úgy működik, ahogy mindig is szokott. Nem tudom, ildomos-e zűrösnek hívni minket. Nyilván vannak csúcspontok és mélypontok is. Egy hozzánk hasonló zenekarban kijut ebből is, abból is; de nem minden jut el a sajtóba.
 
Nemrég felléptél az American Idol-ban, ezek szerint enyhült benned az indulat ezzel kapcsolatban.
 
Akkor sem a show-val volt gondom – inkább azzal, ahogy a tudomásunkra jutott ez az egész. Berágtam az egész ügy miatt, de korábban is megfordultam már a műsorban, és nemsokára a teljes zenekar ott lesz a fináléban az új dalunkkal. Tehát sosem a show zavart, csak a körítés. Eléggé sokkolt a hír és kivetkőztem magamból.
 
Pár éve teljes egészében előadtátok élőben a Toys In The Attic lemezt. Terveztek valami hasonlót a jövőben is?
 
Sok ötletünk van, ami megvalósításra vár. Van még pár ígéretes évünk hátra, úgyhogy semmit sem akarok kizárni.
Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú joe perry
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr894501964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

j.a.cameron 2012.05.17. 10:12:30

Már nagyon várom a május 23-i Idol fellépést.
11 év után már nagyon ki vagyok éhezve egy új nótára (leszámítva a The Grind-ot a HOB-ról)

A Legendary Child-tól viszont egy kicsit tartok, ha az lesz az első kislemez az albumról. A demó alapján régen se tett rám túl nagy benyomást, remélem azért jelentősen belenyúltak a srácok.

Csak a rend kedvéért: eddig ezek a számok kerültek először kislemez-re az album megjelenések után.

Aerosmith - Mama Kin
Get Your Wings - Same Old Song and Dance
Toys in the Attic - Sweet Emotion
Rocks - Last Child
Draw the Line - Draw the Line
Night in the Ruts - Remember (Walking in the Sand)
Rock in a Hard Place - Lightning Strikes
Done with Mirrors - Let the Music Do the Talking
Permanent Vacation - Dude (Looks Like A Lady)
Pump - Love in an Elevator
Get A Grip - Livin' on the Edge
Nine Lives - Falling in Love
Just Push Play - Jaded
Honkin' on Bobo - Baby, Please Don't Go

Azért megnézve azt a listát én félteném a Legendary Child-ot kihozni elsőnek, de ettől persze még lehet bitang jó az új album.
Majd meglátjuk. Kár hogy végül csak ősszel...

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.05.17. 10:51:22

@j.a.cameron: Ha okosan kihasználják az Idol fellépést és rögtön kihozzák a klipet meg a dalt is (az Amazon egyelőre csak május 29-et ír), akkor szerintem tuti a siker. Ráadásul sorrendben ez lehet az ötödik évtized, amiben egy Aerosmith dal bekerül a top10-be, szerintem ez még egyetlen zenekarnak sem sikerült. Ha megcsinálják, akkor ezzel a dalcímmel lesz az igazi:D

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)