A Legendary Rock pénteken közölt beszélgetést Joey Kramer-rel, íme az érdekesebb kérdések és válaszok:

Pontosan 11 éve. Ez a leghosszabb szünet, amit két lemez közt tartottunk. Szerintem az új anyag bizonyítja majd, hogy érdemes volt kivárni.

Nem is olyan rég még arról szóltak a hírek, hogy Steven Tyler kiválik a zenekarból, ti négyen pedig nélküle folytatjátok vagy esetleg fel is oszlotok. Rajongóként sokkal kellemesebb ez a mostani időszak. Nektek milyen érzés, hogy elmúlt a nyomás, és újra aktív a banda?

Már az is nagy dolog, hogy megint koncertezünk. Remek formában vagyunk, jól kijövünk egymással és hamarosan megjelenik az új lemezünk is. Zenekari tagként csodás dolognak tartom, hogy végre minden a helyes irányba fordult. Nincs okom panaszra.

Tudom, hogy egy rakás producer megfordult nálatok az évek során, mégis, a hosszú munkakapcsolat mellett kell valami különlegesnek lennie Jack Douglas-ben, amit hozzátesz a hangzásotokhoz. Jól hallható a különbség.

Igen, ez nem vitás. Szerintem a legnagyobb erénye az, hogy élvezetessé teszi a stúdiómunkát. Ha mind jól érezzük magunkat, az a dalokra is kihat. Ahogy a Toys vagy a Rocks lemez esetében, ezúttal is így volt. Egyszerűen jól esett együtt énekelni és zenélni. Ilyen téren nagy szerencsénk van, mert ha nem tudod többé élvezni, amit csinálsz, akkor lehúzhatod a rolót.

A könyvedben nyíltan beszélsz arról, hogy voltak időszakok, mikor ez veletek is megtörtént. Ennyi év elteltével még mindig lelkesedsz azért, hogy előadd élőben a milliószor játszott dalokat, vagy inkább az üzleti rész és a stúdiózás az izgalmasabb?

Legalább ugyanolyan izgalmasak. Sőt, talán a turnézás a legizgalmasabb, mert nekünk mindig ez volt az erősségünk. Negyven éve játszok az Aerosmith-ben, ilyen hosszú idő után nehéz működőképesnek lenni a stúdióban. Ahányszor új lemezbe kezdtünk, az mindig egy tanulási folyamat volt, ezzel szemben a turnézás puszta élvezet. Mi egy ilyen banda vagyunk, szeretünk élőben zenélni és fürdeni a közönség reakciójában. Erről szól az Aerosmith. Őszintén szólva minden bandának erről kéne szólnia. Ha nem élvezed a koncertezést, mi értelme csinálni az egészet? Sajnos vannak példák az utóbbira is, de ránk sosem volt jellemző. Amíg bírjuk, koncertezni fogunk. Nincs annál jobb érzés, mint élőben játszani a dalaidat.

Nagyon tetszik, hogy a Legendary Child című dalt teletömtétek utalásokkal a régi időkre. Tisztában vagyok azzal, hogy nem árulhatsz el túl sokat az új lemezről, de elég sok dalcím és részlet szivárgott ki az internetre. A Lover A Lot-nak nagyon fogós a címe, elárulnál erről a számról valamit?

Meglep, hogy erről a dalról kérdezel, még nem hallottad, ugye?

Nem, de szeretek eljátszani a címekkel és nekem úgy tűnik, mindannyian írtatok dalt a lemezre, ami mindig jó hír.

Nos,annyit elárulhatok, hogy ez egy tempós dal és igen, egyike azoknak, amiken a teljes zenekar együtt dolgozott. Jack sokat segített abban, hogy elnyerje a végleges formáját, de mind kivettük a részünket a folyamatból. Ezért lett ilyen erős az új anyag, mert nem csak pár fickó hozta egy producerrel, hanem mi mindannyian. Nem volt ez mindig jellemző ránk. Például a legutóbbi lemezt, a Just Push Play-t sem így raktuk össze, ami hiba volt. Az új album a teljes zenekar munkájának az eredménye, és megvan benne a korai éveink hangulata.

Megint csak spekulálok, de azt hallottam, a Closer című dal megírásából is kivetted a részed. A cím alapján ez egy ballada. Tényleg az?

Tényleg, ez egy rockballada. Marti Frederiksen is dolgozott velünk pár dalon, a Closer zenéjét is vele írtam meg. Steven írt szöveget hozzá, a címét a szöveg alapján kapta meg.

Észrevettem, hogy több külső közreműködő neve is kiszivárgott a lemezzel kapcsolatban. Julian Lennon vokálozik egy dalban, Carrie Underwood pedig duettet énekel a Beautiful című számban. Meg tudod ezeket erősíteni és szerinted slágergyanús a dal?

Nem, nem, Carrie nem a Beautiful-ban énekel. Fogalmam sincs, honnan ered ez a pletyka, de hülyeség az egész. Carrie a Can’t Stop Loving You című dalban szerepel, ami egyértelműen slágergyanús. Remek, remek dal.

Király volt látni, hogy megint DMC-vel közösen adjátok elő a Walk This Way-t New Jersey-ben. Ez nem csak az egyik legismertebb dalotok, de a nyitó dobtémája is nagyon jellegzetes. Megizzaszt, mikor ebben az 1987-es verzióban kell előadnod?

Ugyanúgy élvezem a dolgot, a közönség pedig imádja, mikor így játsszuk el. Mindig az ő kiszolgálásuk a legfontosabb. DMC felbukkanása nagy sikert aratott.

Hogy álltok az új dalokkal és mikor kezditek el őket beépíteni a repertoárba?

Remekül állunk! Koncerten már játsszuk az Oh Yeah című számot és persze a Legendary Child-ot, mindkettőt nagyon élvezzük. Ha ennek a turnénak vége és a novemberi megjelenés környékén ismét útra kelünk, többet is elő fogunk adni közülük.

Van egy híres sztori tőled, amit sosem fogok elfelejteni, annyira megdöbbentett. Joe Perry-vel nyilatkoztatok arról, milyen érzés volt a befutni a ’70-es években és a barátaid oldalán megízlelni a sikert, mire ő váratlanul kijelentette, hogy attól még, hogy egy bandában zenéltek, nem kell barátoknak lennetek. Visszatekintve az eltelt évekre, meglep, hogy mindez a feszültség mára a múlté és ismét jól kijöttök egymással?

Nem igazán lep meg, elvégre felnőttünk, 60-as fickók vagyunk mindannyian. Megtanultuk kezelni egymást. Ez nagyon fontos dolog, mert csak így vagytok képesek új dolgokat alkotni. A lényeg a kölcsönös tisztelet. Szerintem mára kialakult köztünk a megfelelő munkakapcsolat, és emellett minden alkalommal képesek vagyunk kicsit újítani is, ami jó móka. Alighanem ezt hívják bizalomnak.

Mielőtt utadra engedlek, hadd faggassalak még kicsit a saját kávémárkádról. Én magam napi 12 csészével iszom és néhány ismerősöm is érdekelt egy hasonló üzletben, ezért nekem elég érdekesnek tűnik a dolog. A dobolás és a kávé jól passzolnak egymáshoz.