06
25
2009
--

Joey Kramer interjú

A The Boston Phoenix friss interjúja a dobos Joey Kramer-rel:

Mikor döntötted el, hogy könyvet írsz?

Nos, erre úgy négy és fél éve került sor, épp egy társaságban sztorizgattam a turnézásról meg a saját kalandjaimról. Erre ők: ’Wow, öreg, könyvet kéne írnod, de tényleg.’ Én meg, tudod, el se tudtam volna képzelni, hogy bárki is azt szeretné, hogy könyvet írjak – pláne, hogy el is olvasná valaki.


A könyved címe azt sugallja, akkor értél életed mélypontjára, mikor a csúcson voltál. Ez azért durva ellentmondás. Mennyi időbe tellett, míg rájöttél, változtatnod kell a dolgokon?


Úgy 20 év masszív drogozásba és piálásba. Valójában az történt, hogy amikor újra összeraktuk a bandát... oké, sose oszlottunk fel, mert Tom, én meg Steven együtt maradtunk. De amikor Joe És Brad visszajött, Tim Collins lett a menedzserünk, aki azt mondta: ’Idefigyeljetek, én igyekszem segíteni, de ehhez végleg le kell tennetek a drogot meg a piát.’ Ezzel kezdődött minden. De akkoriban már egyébként is abba akartam hagyni. Csak nem tudtam, hogyan... Segítségre volt szükségem, de nem tudtam, hogyan kérjem. Aztén jött Tim, és végre ráterelt minket a helyes útra.


A könyved tele van jobbnál jobb sztorikkal, de sose támadtak kétségeid? Nem kellett gondolkodnod, mielőtt belefogtál?

Nem igazán, mert legbelül éreztem, hogy sokan vannak, akik azonosulni tudnak majd a történetemmel. Az igazi célom, hogy segítsek másokon. Persze, vannak benne sztorik a bandáról meg a saját élményeimről, de a könyv fő üzenete szerintem, hogy a szeretet és az önpusztítás között néha vékony a határvonal. Ezt időtlen üzenetnek tartom, és bízom benne, hogy sokan ráismernek majd.

A szeretet és az önpusztítás örök téma a rockbandák között, hisz imádod a többi srácot, de sokszor egyben undorodsz is tőlük. Unod már, hogy folyton együtt utazol velük... Előfordult, hogy megkerested őket, nincs-e kifogásuk egy-egy történet miatt a könyvben?

Nem. Inkább lenyelem a békát, de leírtam mindent, mert hiszem, hogy segíthet másokon.

Vajon ők is lenyelik majd? Nem félsz, hogy ráléptél Steven tyúkszemére?

Áh, ilyesmi azért nincs benne – úgy értem, senkit sem állítok be szörnyetegnek. Mind ugyanazon mentünk keresztül, miért tennék ilyet? Nem vagyok olyan alkat. Soha nem tennék ilyesmit a társaimmal, mert ők a testvéreim, tényleg szeretem őket. Sose voltam haragtartó.


Egy barátom szerint, aki régóta a zeneiparban dolgozik, a 70-es, 80-as években egymást érték azok a koncert utáni partik, ahol egy asztalon szó szerint hegyekben álltak a drogok. És általában valamit megformáztak belőle.... Mesélt egy Miami buliról, ahogy egy üvegasztalon Michael Jackson arca nézett vissza rá, kokóból! Te jártál ilyen partin, ott mit formázott a cucc?

(nevet) Nos hát... Sok-sok évvel ezelőtt Bill Ludwig, akit jól ismertem már egy ideje, megrendezte a szokásos évenkénti partiját a dobosoknak. Ott a Ludwig logót formázták meg... emlékszem, az I-ről fel is szívtam a pontot.

Lehet, ez csak városi legenda, de tényleg felgyújtottad egyszer magad, miközben a Ferrari-dat tankoltad?

Óh, ez tényleg megtörtént. Ki nem gyulladtam – annyira nem vagyok tüzes.

Akkor elmeséled, mi volt?

Nos, behajtottam a benzinkútra...

Milyen Ferrari volt?

Egy 355 Spider. Ez 1998-ban történt. Behajtottam a kútra, jött a srác, mert ez nem önkiszolgáló kút volt. Helyére tette a töltőpisztolyt, aztán átment egy másik kocsihoz. A pisztoly kicsúszott, és a földre locsolta a benzint. Július 15-e volt, baromi meleg. Egy júliusi délután, hat óra tájban, én épp hazafelé tartanék vacsorára, erre a pisztoly kicsúszik és elkezdi szétfröcskölni a benzint. Na most, a kocsim alja olyan mélyen ült, hogy még jobban koncentrálta a meleget. Ennyi elég is a gyulladáshoz, nyílt lángra nincs szükség. A benzin kigyulladt, én meg bent ültem az égő kocsiban. Hatalmas tűz támadt, mikor kivettem a bankkártyámat és felnéztem, 4-5 méteres lángokat láttam. Csak arra tudtam gondolni, hogy épp bőrrel kijussak. Kicsatoltam az övet, kilöktem az ajtót. A karommal próbáltam védeni az arcomat, ahogy kiugrottam. Az alkarom könyéktől csuklóig megégett. Csak rövidnadrág meg egy ujjatlan póló volt rajtam, tiszta horror – hihetetlen volt. Hálistennek csak harmadfokú égéseket szereztem és nem estem pánikba.

Az alkalmazott legalább elnézést kért?

Nem, hátrafutott a kút mögé, úgy megijedt, hogy mindent felrobbanthatott volna. Tiszta horror volt. Magamon kívül voltam.

„Kinyírtam az Aerosmith-t!”

Szerencsés vagyok, hogy megúsztam. Ha láttad volna azt az autót utána... brutális volt.

Ez az Armageddon idejében történt, amikor talán a világ legismertebb dala volt a tiétek.

Igen, le kellett mondanunk vagy egy hónapra a bulikat, egyikünk se örült neki. De nem volt más választásom, rendbe kellett jönnöm.


Milyen király lett volna, ha csak elhajtasz, az emberek meg bámulják, ahogy egy égő Ferrari-ban száguldasz. „Ez a Joey Kramer nem semmi! Lángoló Ferrari-t vezet!”

(nevet)

Mesélnél kicsit arról, mi a helyzet mostanában az Aerosmith-szel?

Épp most kezdtünk el egy turnét. 3-4 koncert ment le eddig, szerintem minden a lehető legjobban halad. Beletelik egy kis időbe, míg formába jövünk, elvégre majd két évet kihagytunk – a legtöbbet, mióta együtt vagyunk. Sose pihentünk egyetlen évet sem, csak az utóbbi időben rengeteg gond szakadt a nyakunkba, de most megint itt vagyunk. Semmit sem imádok annyira, mint ott ülni emögött a négy srác mögött, püfölni a dobokat és szórakoztatni az embereket. Én ehhez értek és imádom csinálni.

 

Az interjú mellett az oldal exkluzív részletet is közölt Joey könyvéből, jó angolosok itt megtalálják.

Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú joey kramer
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr71207323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)