Have Guitar, Will Travel kritika
Elnézést a kissé hosszúra nyúlt szünet miatt, sajnos kevés időm jut mostanában a blogolásra. Joe új lemezéről azért összedobtam egy bemutatót, kíváncsian várom a kommenteket; írjátok meg ti is, hogy tetszik az album!
Joe Perry - Have Guitar, Will Travel (2009)
We Got A Long Way To Go – A nyitódalt már jónéhány hete ismerjük, nektek is megmutattam annak idején, és bizony nem arattam vele osztatlan sikert. Pedig nekem kezdettől fogva tetszik a nóta; jó ritmusú, húzós, igazi rádiósláger. Hagen jó teljesítményt nyújt, és Joe dupla szólója is nagyon ott van. 9/10
Slingshot – Joe kezdetben még úgy nyilatakozott, ezúttal nem kerülnek blues dalok a lemezre, erre tessék. A Slingshot mintha csak az előző szólóanyagról maradt volna itt, igazi menetelős blues henger, egy nagyon jól eltalált hosszú hangszeres kivezetéssel a végén. Az orgona használata és Joe énekstílusa miatt nekem kissé Doors beütésűnek tűnik a nóta. 9/10
Do You Wonder – A személyes kedvencem! Stílusában ez a darab áll legközelebb az Aerosmith-hez, ami nem is csoda, hisz eredetileg még a Nine Lives lemezre írta meg Joe és Marti Frederiksen. Hagen elképesztően nagyot vokálozik a dalban, a refrénben elsőre alig akartam elhinni, hogy őt, és nem Tylert hallom. Hátborzongatóan szép szám, még ha kissé el is üt a lemez tónusától. A szöveget egyébként Joe felesége, Billie írta. 10/10
Somebody’s Gonna Get (Their Head Kicked In Tonite) – Az album egyetlen feldolgozása ezúttal egy Fletwood Mac nóta, amit laza rock&roll jam formájában adnak elő a srácok. Mintha csak egy koncert előtti hangolásba csöppennénk, amire a nem túl kimunkált hangzás is rátesz egy lapáttal. Hangulatos, de nem túlzottan maradandó próbálkozás. 7/10
Heaven And Hell – Az első darab a lemezen, amit kissé gyengének érzek. Zeneileg egysíkú, a szöveg számomra semmitmondó, és Joe hangjához se igazán passzol. A szólók azért nem rosszak. 6/10
No Surprise – Egy újabb blues-os ízű nóta. Hagen ismét kitesz magáért (mi bajotok vele, most komolyan?) A dal maga is rendben van, a torzított gitárok remekül megdobják, élőben nagyot üthet majd. 8/10
Wooden Ships – A lemez egyetlen instrumentális tétele, és Joe az előző album Mercy c. nótája után ismét megmutatja nekünk, miért is ő a világ egyik legjobb rockgitárosa! Nem ragozom feleslegesen, ezt mindenkinek hallania kell. Joe nyugodtan kiadhatna egyszer egy tisztán hangszeres lemezt. 10/10
Oh Lord (21 Grams) – A címből is leszűrhető a dal témája, gyakorlatilag egy imát hallhatunk. A Heaven And Hell-hez hasonlóan ez a nóta sem fekszik túlzottan Joe-nak, és zeneileg sem egy nagy eresztés, persze ez esetben nyilván az üzenet volt a lényeg. 6/10
Scare The Cat – Egy újabb kedvencem. Pörgős bulinóta remek gitártémákkal, élőben jókat lehet majd imprózni rá. A zenekar igazán elemében van. 9/10
Freedom – A zárónóta továbbviszi a Scare The Cat lendületét. Joe vokálja ezúttal kifogástalan, az ilyen dalok állnak igazán jól neki, és a többiek is remekül szólnak, főleg a dob ritmusa tetszett. 9/10
Átlag: 7,6
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rocklud 2009.10.08. 11:02:45
Hagen egy mezei énekes, semmi extrát nem fedeztem fel nála. Mint ahogy a Long Way To Go-ban sem.
Igazából nem értem az album létrejöttének okát.
De az én véleményem nem mérvadó, mert ÓRIÁSI előítéleteim vannak az ilyesmivel szemben. :)
Steven Tyler forever!
joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2009.10.08. 20:36:27
Egyébként egy Tyler szólóalbumot vendégzenészekkel - amit tervez is egyébként - hasonló ellenszenvvel fogadnál?:)
rocklud 2009.10.09. 18:51:29
De ha rendszer lenne belőle, nem örülnék. Meg olyan jó biztos nem lenne/lesz az sem, mint egy Aerosmith album lenne. Pl a Just Feel Better se rossz szám, de mégsem egy Monkey On My Back! :)
Nem azt mondom, hogy ez egy rossz album, hanem, hogy nekem az. Joe szavaival élve: nincs benne dög! :)
Aerosmith forever!
messin 2009.10.09. 22:42:17
Sziasztok, én is belehallgattam, és szomorúan jelentem, hogy engem az egész albumról egyetlen szám sem fogott meg, nekem nagyon középszerű, szerintem semmi tűz nincs benne. Számomra az a fajta zene, ami ha megy a rádióban nem kapcsolok ugyan el, de nem kapom fel a fejem, hogy na ez ki lehet?!
Maradok az Aerosmith-nél, sosem bírom megunni és ahányszor hallgatom a számaikat, legtöbbjük szinte minden alkalommal új élményt ad:-)
indiana 2009.10.30. 10:48:45
j.a.cameron 2009.11.10. 17:50:23
Először is az album borítója nagyon tetszik, a címmel nem igazán barátkoztam meg.. Többször is meghallgattam, emésztgettem az új korongot, íme a személyes véleményem róla.
01. We Got A Long Way To Go – furcsa, de így a teljes album meghallgatása után felértékelődött nálam ez a szám, a fülbemászó reffrén mellett, ami igazán kegyetlen, az Joe szólója a végén. Hagen éneke szerintem lehetne karakteresebb ennél a számnál, nem igazán rockos, túl „steril”. 10/8
02. Slingshot: Blues nóta, jó zenei alappal, de annál kevesebb ötlettel. A dal utolsó harmadában szinte semmi nem történik… Szerintem a hangszerelés az pocsék, gondolom hogy ez koncepció volt a keverésnél, de akkor is… ez már a 21. század. 10/5.5
03. Do You Wonder – jó szám, Hagen itt énekel a legjobban az albumon…. Tényleg beillene egy Aero-dalnak is. Ötletes, jó kivitelezésű szám, fülbemászó refrénnel. F*sza :) 10/9
04. Somebody’s Gonna Get: ez a jammelgetős, rosszabb minőségű bootleg felvételre hajazó nóta szerintem nagy mellényúlás. Se Joe stílusához, se a hangjához nem illik ez a szám. Mivel cover, pláne lemaradhatott volna… 10/4
05. Heaven And Hell : 7 perc? csak tudnám minek…. Nagyon NEM jó… sajnos. 10/4
06. No Surprise: Engem ez a szám egy kicsit visszarepít a 70-es évek legvégének Aero-hangzásához (Night In The Ruts), a cím se véletlen szerintem… Maga a szám nem túl jó. + az ének dallamán még lehetett volna dolgozni, nagyon egysíkú. 10/5
07. Wooden Ships: érdekes gitár effektekel fűszerezett (lehet túlságosan is), kicsit ”lebegős” instrumentális szám. Az biztos hogy nem egy Mercy, de azért ül. 10/6.5
08. Oh Lord (21 Grams): nekem tetszik ez a dal, nem kicsit depresszív, de jó. Főleg a Wooden Ships után hallgatva. A vendég énekesnő szerepeltetése nagyon jót tesz a számnak, emiatt nálam ez: 10/6.5
09. Scare The Cat: Kellemes, pörgős nóta. Nekem egy kicsit T.Rex utánérzés.
Hagen ahogy kiereszti a hangját a szám végén az nagyon klassz. Ami viszont mindent visz, az Joe jellegzetes szertelen, de mégis technikás gitárjátéka. Érdemes úgy is meghallgatni ezt a számot, hogy csak a gitárjátékra fókuszálsz. A reffrén szerintem egy kicsit túl van erőltetve, ezért csak 10/7
10. Freedom: pörgős dal, zárótételnek nem jó, pláne a Scare The Cat után… nekem sajnos csak egy dolog marad meg belőle a 23-szor "elkurjantott" Freedom szó + az intro, ami jóval többet ígért, mint amit végül kaptam a daltól. :( 10/6
Nekem csalódás ez a lemez, és nem azért mert Have Guitar Will Travel lett az album címe… :) Szinte az összes dalról elmondható hogy sokkal hosszabb lett a játékideje, mint amit megkívánt volna. Nem túl jó ötlet 4 és fél perces dalt csinálni 3 percnyi témából. A 10 dal játékideje több mint 47 perc, ebből 10 perc bőven mehetett volna kukába, helyette szívesebben vettem volna még 2 normális számot a korongra. Szerintem Joe Perry eddigi egyik, ha nem a leggyengébb lemeze az eddig kiadott 5 közül.
Számok, amit érdemes később is meghallgatni a lemezről: Do You Wonder, We've Got A Long Way To Go esetleg még a Scare The Cat, a többi szerzemény nekem NEM túl maradandó alkotás.
Átlag: 10/6.1
Aero4ever!
j.a.cameron