A Billboard.com interjút közölt Steven Tyler-rel, néhány érdekesebb részlet a beszélgetésből:

Az Aerosmith 1997-es Walk This Way c. életrajzi könyvében rengeteget meséltél magadról és a zenekarról. Miben különbözik ettől a saját könyved?

 

Nos, a Walk This Way-re elég komoly befolyása volt az akkori menedzserünknek, Tim Collins-nak. Nagyjából ugyanazt a sztorit mesélte el öt srác. Én csípem azt a könyvet. Jó lett. De vannak még kérdések, amiket nem válaszoltam meg... Például, hogy miért esett szét a zenekar 1979-ben. Mi történt valójában? Tényleg a fröcskölő tej miatt volt az egész, ahogy a Walk This Way állítja, vagy ahogy én fogalmazok a könyvemben, mert a teljes banda rossz passzban volt? Annyi minden történik velem, én írom a szöveget, a dallamokat, vajon honnan ered mindez? Most végre mesélhetek az apámról, a lányaimról és Cyrindáról, a volt feleségemről, aki azóta elhunyt és a részemmé vált... Más szemszögből mutatok meg mindent.

 

Nem bánsz kesztyűs kézzel az Aerosmith-szel a könyvben. A szeretet mellett a gyűlölet is hangsúlyos szerepet kap.

 

A világ egyik legműködésképtelenebb zenekaráról beszélünk, valami mégis együtt tart minket. Miért? Ez a kérdés – miért? – a könyv pedig választ ad rá. Tudatni akartam mindenkivel, hogy igen, megvannak a harcaim Joe Perry-vel, de amikor együtt leülünk dalokat írni, azokon generációk nőnek majd fel. Walk This Way, Sweet Emotion, Dream On, Jaded... mindben ott a varázslat. Remélem, a könyv majd felnyitja a szemeket a bandán belül és felszabadít némi szunnyadó, ifjonti lelkesedést. Vicces, hogy a színpadon szinte állattá változunk. A stúdióban aztán mindenki újra ugyanaz, aki volt. Öt kulcs vagyunk, akik együtt nyitnak egy zárat.

 

Fellép az Aerosmith az American Idol-ban?

 

Igen, az utolsó adásban. Mikor elvállaltam a felkérést, egyből arról kezdtek faggatni, fellépek-e majd a versenyzőkkel. Mondtam, hogy persze, eléneklek egy dalt, de a valódi célom mindig is az volt, hogy elhozzam az Aerosmith-t a show-ba. Joe már megtette. Én is készen állok. Csodálatos lenne az Aerosmith-szel játszani.

 

Hogy áll a lemez, amin év elején kezdtél el dolgozni a többiekkel?

 

Küldtem pár dalt Joe-nak és ő is küldött lick-eket. Folyton levelezünk egymással. Ilyenekre van szükségem, a Walk This Way is úgy született, hogy megragadtam a tökeinél egy Joe Perry lick-et és kifacsartam belőle, amit lehet. Apám születésnapját fogjuk megünnepelni májusban – 95 éves lesz -, aztán pedig szeretnék egy zenekari találkozót, amilyen hamar csak lehet, de előbb még tisztáznunk kell egy rakás ügyvédi meg menedzseri ügyet a múlt évről... Ahogy John Lennon mondta, ideje tisztára seperni mindent egy új seprűvel.

 

Előfordul, hogy mások próbálnak széthúzást gerjeszteni köztünk, így nem egyszerű a feladat. Nekem saját mendzsmentem és ügyvédeim vannak, nekik szintén. Ha együtt leülünk egy szobában, megtörténik a varázslat. Minden elsimul. Most még nehéz az ügy, mert ki tudja, mit hoz a nyár. Egy lemezfelvétel közepén járunk. Lehet, hogy adunk pár koncertet, novemberre és decemberre már egyébként is lekötött turnénk van Dél-Amerikában és Japánban. Ki tudja, öregem.

 

Hamarosan egy saját dalod is megjelenik (It) Feels So Good címmel. Ennek mi a sztorija?

 

Úgy egy éve írtam meg Marti Frederiksen-nel. A zenét ő csinálta, aztán mikor megmutatta, rögtön mondtam neki, hogy „Óh Istenem, ezt muszáj befejeznünk!” Leballagtam a Sunset Marquis medencéjéhez és két óra alatt befejeztem a dallamokat meg a szöveget. Nagyon jó hangulatú nóta. Amerikának épp erre van most szüksége, csak lehajtani a kocsi tetejét és irány a tengerpart. Ingyen akartam adni a könyvem mellé, de a Sony megvétózta. (nevet)

 

Érdekel még egy szólólemez elkészítése a jövőben?

 

Hogyne – meg is fogom csinálni. Ezzel a kislemezzel csak az volt a célom, hogy összedobjak végre valamit a banda beleszólása nélkül. Kíváncsi voltam, mit hozok ki egy saját ötletből - Joe Perry épp elégszer csinálta már korábban. És nem állok meg ennyinél. Mostanság belezúgtam az oboába és a csellóba. Hülyültem a stúdiómban és írtam egy dalt oboára, csellóra meg a 12 húros Fender-emre egy apró Marshall erősítőn. Megőrülök most ezekért a hangszerekért. Mintha beszélnének hozzám.

 

Utolsó kérdés, a könyved egy képzeletbeli filmadaptációjában ki látnál szívesen Steven Tyler-ként?

 

Talán Johnny Depp-et. Együtt lógtunk nemrégiben, azt tervezzük, írunk egy közös dalt. Mondja nekem, „Szeretném, ha átjönnél” – van neki egy stúdiója itt L.A.-ben – „és megmutatnád, hogyan kell pontosan eljátszani a Seasons Of Withert.” Én meg azt válaszoltam, „Tudod mit, Johnny? Nem számít, hogy játszod, jó lesz. Gyönyörű dal.”