A Music Radar beszélgetése Brad Whitford-dal:

Elég viharos időszak előzte meg az új lemez készítését, de úgy tűnik, a munka mégis könnyedén ment.

Az a helyzet, hogy a mai napig ugyanaz az öt srác alkotja a zenekart és mindannyiunknak megvoltak a maga zűrjei - Tomnak ugye a torokrákja, de általában is. De nincs ebben semmi új, hisz emlékszem, hogy 1971-ben, mikor beléptem a bandába, már megvoltak ugyanezek a zűrök köztük. Volt olyan időszak is, mikor a lejöttem a színpadról, fogtam a cuccaim és valahol máshol öltöztem át, hogy ne kelljen bemennem az öltözőbe. Ennyire eldurvult a helyzet.

Akkoriban főleg a technikai részeken balhéztunk. Steven-t marhára zavarta, hogy semmit sem hall a Marshall erősítőink miatt. Joe meg én imádtunk hangosan játszani. Sok munkába került megoldani ezt. Steven-nek is meg kellett harcolnia az igazáért. Mi gitárosok nem igazán hajlunk a kompromisszumra.

Hogyan írnád le a kapcsolatod Joe Perry-vel gitárosként?

Nagyon ösztönző. Képesek vagyunk kiegészíteni egymás játékát. Gyakorlatilag eggyé gyúrjuk a két gitárhangzást. Joe manapság ugyanolyan jól játszik, mint fénykorában. Volt pár zűrös időszaka, ami kihatott a játékára, de ez már a múlté. Nagyban megkönnyíti a dolgomat, milyen ilyen könnyedén tudunk együtt dolgozni. Sok gitárossal játszottam már együtt, általában vagy flottul megy a dolog vagy totál katasztrófa az egész.

Ennyi év elteltével sokan tekintenek úgy rád, mint a banda "ritmusgitárosa", ami egyáltalán nem igaz. Nem zavarja ez az egódat?

Nincsenek olyan ambícióim, hogy rivaldafényben éljek vagy bármilyen értelemben is kilépjek a szerepemből, ami egyszerűen csak a gitározás. Nem kell nekem a színpad közepén pózolnom vagy az épület legmagasabb pontján... vagy bármi ilyesmi.

A közönség megérzi és megérti az őszinte zenét. Ez hatásosabb bármi másnál. Épp, mint egy remek alakítás egy remek színésztől. Ilyenkor elengeded magad és hagyod, hogy az előadó hatással legyen rád. Azt hiszem, mindig is tisztában voltam azzal, hogy nincs nekem ennél többre szükségem. Arra a tehetségre kell koncentrálnom, amit ajándékul kaptam.

Mikor legutóbb Joe-val beszélgettem, azt mondta, az új lemezen nehéz megkülönböztetni az ő játékát a tiédtől. Úgy véli, ez pozitívum - hogy úgy hangzik, mintha egy srác játszana.

Szerintem ez amiatt van, hogy gitárosként sokat tanultunk egymástól. A technikánk és a megközelítésünk ugyanakkor teljesen más: ahogy megalkotjuk a zenét, ahogy elemezzük, ahogy tartjuk a pengetőt, vagy épp milyen hangokat választunk - ilyesmi.

Hogyan választjátok ki a gitárokat? Mikor te Les Paul-ra szavazol, Joe automatikusan Strat-et vagy Telecastert választ és fordítva?

Általában igen. Mindig ügyeltem arra, hogy különböző gitárt válasszunk. De az is előfordul, hogy mindketten Stratocaster-en játszunk egy dalban, mert tudjuk, hogy úgy is jól szól.

Ez az a bizonyos "egy srácnak hangozzon" dolog?

Ja. A Strat-ek esetében mondjuk rengeteg lehetőséged van. Már-már Les Paul hangzásra is képesek, ha pedig nyugisabban közelíted meg a dolgot, szinte bármit ki lehet belőlük hozni.

Nézzünk néhány dalt a lemezről. A Street Jesus úgy hangzik, mint egy főhajtás a Toys In The Attic előtt. Szándékosan?

Sosem kötöttem konkrétan ahhoz a dalhoz. A licket magát már évekkel ezelőtt megírtam és csak arra vártam, hogy beilleszthessem valahová. Szeretek pozitívan gondolkodni, tudod?

A Beautiful-ban nagyon dögösek a gitárok - a riff, a textúrák, a slide lick-ek. Mely részeket játszod benne?

Ha jól emlékszem, a slide részt. Két sávban vettük fel, elég Hawaii hangzású slide cucc. A blues-os riff talán Marti Frederiksen-é. Valami Guns N' Roses stílusú ismétlődő licket akartunk, belőle persze meg szinte kifolyt ott helyben. (nevet) Ja, azt hiszem, benne hagytuk a játékát.

A Can't Stop Loving You nem is olyan kis mértékben lett country. Kik szeretik ezt a stílust a bandában?

Szerintem mindenki. Nem újdonság ez részünkről, egy rakás dalunkat könnyedén át lehetne formálni country számmá. Egy jó dal az egy jó dal. A country lényege a vér és őrület... a szerelem és könnyek. (nevet)

Akár egy bizonyos srácnak a zenekarban, neked is rengeteg gitárod van. Van köztük olyan, amit az évek során különösen megkedveltél?

Mostanában szeretünk visszanyúlni a '70-es évek dolgaihoz. Volt akkoriban egy '68-as aranyszínű Les Paul P-90-esem, ami mára sajnos csak emlék. Minden követ megmozgattam, hogy szerezzek egy másikat és végül rábukkantam egyre Boston-ban. Sokat használtam is az új lemezen. Van aztán néhány antik Les Paul, amiket szívesen előveszek időnként. Sokat játszottam az Eric Johnson Stratocaster-en és egy tremoló nélküli Strat-en, ami a NAMM show-ra készült 1982-ben. Fenyőből készült, könnyű, mint egy tollpihe és gyönyörű, gyönyörű hangja van. Csodásan zeng, szinte énekel. (nevet)

Okozott már gondot, hogy ennyi gitár közül kell választanod? Nem érzed úgy magad, mint egy kisgyerek az édességboltban?

De, ilyesmi. A mai napig rajongok a gitárokért és vásárolom is őket, pedig igazán nincs rájuk szükségem. De most komolyan - az elmúlt hónapokban három különféle Les Paul-t is vettem, mind gyönyörű darab. A koncertek 90%-át mostanában egy vadonatúj Stratocaster-en nyomom le, amit nemrég kaptam a Fender-től. Csináltam is nekik egy rövid köszönővideót. Egy American Vintage Series modell, és hihetetlenül szól. Vagyis bármi megtörténhet.

Van konkrét gitár, amire vadászol, de még nincs a birtokodban?

Nem hinném. De egy akusztikus jól jönne. Mondjuk nem lehet túl nagy feladat felhajtani egyet.

Joe azt mondta, nagyon kedveli a szólódat a Closer-ben. Cserébe áruld el, te melyik részét emelnéd ki a játékának a lemezen?

Az egészet, nem is kérdés. El kell ismernem, a saját dalai nagyon meggyőzően szólnak. Alaposan kitanulta a dalszerzést. Ezt nem tudom elvitatni tőle.

Az album nagy részét Jack Douglas jegyzi producerként. Rengeteget dolgoztatok együtt - tényleg ő a banda hatodik tagja, nem igaz?

Így van. Tökéletesen passzol közénk, jól ismerjük egymást. Könnyen megy a közös munka. Mindenben támogat minket.

Közben pedig noszogat is titeket...

Óh, hogyne. De erre szükségünk is van. "Tudom, hogy jobban is meg tudod csinálni" - bármiről is legyen szó. És persze neki magának is bizonyítani akarsz. Abszolút.