A The Arizona Republic interjúja Joe Perry-vel (a cikk a banda jövő hétfői Phoenix-i fellépése okán készült):

Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry és a banda pénzügyi tanácsadói alighanem meleg szívvel emlékeznek vissza Phoenix városára. „Phoenix-ben hallottam először a fiamat a Guitar Hero-val molyolni. Odasétáltam a hotel tévéjéhez, ő meg épp egy Jimi Hendrix nótát játszott” – emlékszik vissza Perry. „Mondom, ez meg micsoda? Rögtön utána felhívtam a menedzserünket azzal, hogy be kell juttatni néhány dalunkat ebbe a játékba, mert nagyot fog szólni.”

A Rock and Roll Hall of Fame-be beválasztott csapat végül elsőként kapott személyre szabott Guitar Hero epizódot, és kétségkívül jókora bevételre tett szert a dalok jogdíjából. A tavaly boltokba került Guitar Hero: Aerosmith rengeteg fiatal játékost terelt a zenekar szárnyai alá. „Olyan srácok kíváncsiak most ránk, akik a koruknál fogva nem is ismerhették eddig a dalainkat” – mondja Perry, aki csapatával hétfőn lép színpadra Phoenix-ben. „Mintha csak kiadtunk volna egy új lemezt.”

Az 58 éves gitáros szerényen nyilatkozik annak fényében, hogy az Aerosmith immár bő 35 éve húzóneve a rockzenének, és folyamatosan szerez új rajongókat. A népszerűségben persze közrejátszik az is, hogy Perry és az énekes Steven Tyler semmit sem veszítettek rocksztár attitűdjükből az eltelt évtizedek alatt. Steve Larson, Arizóna egyik feltörekvő gitáros tehetsége így vélekedik erről: „Joe Perry egyike azoknak a fickóknak, akik mindig képesek megőrizni a lazaságukat. A vérében van a rocksztárság.”

Perry és csapattársai életmódját azonban számos egészségügyi probléma tette próbára az elmúlt években. A basszusgitáros Tom Hamilton-t előbb rákkal kezelték 2006-ban, most pedig egy pontosan meg nem nevezett műtéti beavatkozás miatt kényszerül kihagyni néhány koncertet. A gitáros Brad Whitford csak nemrég épült fel fejsérüléséből, Tyler elszakított combizma pedig több fellépés elhalasztására kényszerítette a bandát. Perry-t sem kímélték a sérülések: tavaly két térdműtéten esett át. „Elismerésem a dokiknak” – mondja. „A színpadon kicsit érzékeny még, de amúgy rendben vagyok.”

Tyler sérülése a setlist megváltoztatására kényszerítette a csapatot, pedig az korábban magába foglalta a teljes 1975-ös Toys In The Attic lemezt is. „A programot a mozgásigényhez kell igazítanunk” – magyarázza Perry. „Ahogy Steven elkezd énekelni, megszűnik minden önkontrollja, így később csúnyán megjárhatja. Szerintem mindannyian küzdünk ezzel a problémával. A térdem is ez vágta haza.”

Perry, Tyler és a többiek igen heves összezördüléséken estek át a korai időkben, nagyjából a 70-es évek közepére tehető első nagy sikereiktől kezdve. A csapat drogfüggősége már a színpadi teljesítményükre is kiterjedt, Perry pedig büszke arra, hogy sikerült talpra állniuk: „A 70-es évek átzúgtak a fejünk fölött, mint valami tornádó. Kissé olyanok voltunk, mint a főnixmadár. De tanultunk belőle. Valahogy kaptunk még egy esélyt, és teljes szívvel igyekeztünk élni vele. A rajongók kitartottak mellettünk.”

Perry szerint a rajongók ösztönzik őt akkor is, amikor olyan klasszikusokat, mint a Dream On, a Sweet Emotion vagy a Walk This Way kell újra és újra előadnia. „Kezdetben mi csak szórakoztatni akartuk az embereket, és... ahogy elkezdem játszani a Dream On kezdőriffjét, és meghallom a közönség reakcióját, többé nem érdekel, hányszor játszottam már korábban.”

Larson hozzáteszi: „Joe igazi riff-varázsló. Gitárszólóban is remek, de a játéka gyökerét a húzós riffek és a nagyfokú átélés jelentik.”

Perry nemrégiben fejezte be szólólemezét, aminek megjelenését őszre tervezi. „Úgy érzem, sok dalt kell még megírnom.” - teszi hozzá a gitáros, akinek 2005-ös cím nélküli szólóanyaga Grammy jelölést hozott számára. „Legbelül bluesgitárosnak tartom magam... azok a srácok pedig sose hagyják abba a zenélést.”

Egyébként nem igazán értem ezt a setlist dolgot. Miért járnak a Toys dalok nagyobb mozgásigénnyel, mint a Rag Doll, a Falling In Love meg a többi újabb nóta? Nem Steven dönti el, mennyit rohangál fel-alá?:)