A The Palm Beach Post interjúja Brad Whitford-dal:

Milyen érzés újra turnézni?

 

Imádjuk csinálni. Hogy is írhatnám le? Egyszerűen fantasztikus... A lényeg, hogy tarts ki, ne sérülj meg és hozd a legjobb formád.

 

A tavalyi év után nem aggódtatok amiatt, hogy nem tudtok megfelelni az elvárásoknak?

 

Mindig nagy elvárásaink vannak önmagunkkal szemben, különösen a zenélés terén, és büszkék vagyunk arra, amit a színpadon nyújtani tudunk. Szeretjük ezt csinálni. Nem igazán tudtuk, mi van Steven-nel, mikor rehabra ment ésatöbbi. De amikor kezdett hiányozni az együttlét és a közös játék, mind leültünk és megbeszéltük a dolgokat.

 

Nem voltak kérdőjelek?

 

Tudtuk, mit kell tennünk; próbálni, összerakni a dalokat, aztán belevágni. Szervezés kérdése az egész. Mint amikor előkotorsz egy régi kalapot. A miénk nem is volt olyan piszkos (nevet). Sőt, egyre tisztul! Ez a zenekar meg olyan jól tud játszani. Régóta nyomjuk már, és nagy élmény színpadra állni ezekkel a srácokkal.

 

Meg is látszik a játékodon, ha nem haragszol ezért. Részedről egyértelmű, hogy nem csak megjátszod a dolgot, még így 40 év után is.

 

Nehéz leírni, milyen érzés egy ennyire jó bandában játszani. Ritka egy helyzet.

 

Hogyan állítjátok össze a setlist-et?

 

Amikor Dél-Amerikában játszottunk, kicsit másképp álltunk hozzá. Inkább olyan dalokat játszottunk, amit a közönség hallani akar, nem pedig amit szerintünk akar hallani. Más szóval, visszavettünk kicsit az arcunkból (nevet). Sose tudni, mennyi új rajongó figyel épp téged, így elég trükkös a dolog. Talán kicsit túlpörögtük az egészet. De mi már csak ilyenek vagyunk. Odafigyelünk mindenre. Próbálunk mindenkinek megfelelni egy kétórás műsorban. Van úgy 21, 22 dalunk egy este, és tudod... Olyan sokból kell választani! Olyan ez, mint egy bemutató önmagunkról.

 

Melyek a kedvenc dalaid, élőben és önmagában egyaránt?

 

Folyton ezt kérdezik tőlem. Fogalmam sincs. Jó móka bármit eljátszani ebből a választékból. Az biztos, hogy amikor meghallom egy-egy dalunkat a rádióban, kész vagyok! Az egyik kedvencem a Back In The Saddle. Imádom, ahogy összeáll, annak idején az egy nagyon eredeti kis rockdal volt. Ráadásul a riffje egy igazi tökös Joe Perry darab.

 

Vagyis a mai napig szereted magad visszahallani a rádióban?

 

Csipkedem magam! De tényleg, szoktam. Annyira hihetetlen ez az egész. Sose hittem volna, hogy eddig kitartunk. Szerintem mind büszkék lehetünk rá.