01
06
2012
--

"Ez az album felszabadítja az elmédet"

Jaan Uhelszki cikke a Classic Rock Magazin legújabb, februári számából:

 
Megannyi vita után Steven Tyler és Joe Perry félretették nézeteltéréseiket. Ráadásul Stephen King is besegít nekik.
 
„Elég hosszú ideje nem találkoztak már egymással, úgyhogy arra jutottunk, keressük meg egymást újra” – meséli az Aerosmith legendás producere arról, mi vezetett a banda tizenötödik albumának megszületéséhez. „Aztán azt mondtam, ’Csináljuk valami művészit és szórakoztatót. Bármelyik lemez lehet az utolsó is egyben.’ Végül így is álltak hozzá: kötöttségek nélkül; kezdjünk el dalokat írni és nézzük, mi sül ki belőle.”
 
Persze figyelembe véve a közelmúltat, könnyedén megeshetett volna, hogy az album sosem készül el. „Az történt, hogy a személyes ügyek elvették a hangsúlyt a zenéről” – magyarázza Douglas arról a több, mint tíz éves periódusról, ami a legutóbbi stúdiólemez,  a 2001-es Just Push Play óta eltelt.
 
A  „személyes ügyek” jól dokumentáltak: vegyük csak azt a nyilvános szócsatát, ami a frontember Steven Tyler és a gitáros Joe Perry között zajlott le 2009-ben, amikor Tyler szólókarrierjére vonatkozó terveire reagálva a gitáros nélküle készült lemezfelvételre. (Tyler erre végül az American Idol zsűrijében kötött ki.) De még ezt a legzűrösebb időszakot megelőzően sem sikerült csatasorba állítani a zenekart.
 
"Többször megpróbáltak összehozni egy lemezt különféle producerekkel, de ezek semmiféle eredménnyel nem jártak" - véli Douglas, a nem hivatalos "hatodik tag", aki fél tucat lemez felett bábáskodott már 1974 óta. "Most nagy nevű, A-listás producerekről beszélek. Ezek az emberek nem tudták, hogyan kell beindítani ezt a zenekart, így kudarcot vallottak. Szerintem a kiadó többszöri sikertelen próbálkozás után végül arra gondolhatott: 'Itt már csak Jack segíthet. Neki menni fog. De ha egy hónap után ő sem jár sikerrel, akkor majd meglátjuk."
 
Douglas-szel hivatalosan július 5-én kezdődött el a közös munka a Dél-Bostoni Pandora's Box stúdióban. Az első közösen megtanult szám egy régi Yardbirds dal volt. Douglas titokban tartja, melyikről van szó, szerinte "ez egy kevéssé ismert daluk, de talán emlékszel rá". Nem árul el dalcímeket sem, de mesél kicsit azok mindent átívelő témájáról.
 
"A lemez címének és minden elemének témája egyfajta új lét" - magyarázza. "Arról van szó, hogy ereszd szabadon a tudatodat és engedd, hogy a cél nélküli utazás megkezdődjön. Talán egészen új, különös helyekre jutsz így el. De az is lehet, hogy olyan célhoz érsz, amit egykor ismertél."
 
A banda egyelőre 15 új dallal rendelkezik, ami mellé terveznek még egyet, mikor januárban visszatérnek Los Angelesbe, hogy befejezzék a lemezt.
 
"Az album még nincs készen" - szögezi le Douglas. "Steven-nek fel is kell még énekelnie. Tudod, ő egy igazán vicces anyaszomorító. Nagyon, nagyon vicces tud lenni, amikor lehetőséget kap a pihenésre és tudja, hogy senki sem sürgeti vagy próbál a fejére nőni."

Amikor a kiadó megkérdezte, akar-e Tyler közösen dalokat írni valakivel, Douglas különös javaslattal állt elő: Stephen King-gel.
 
"Úgy néztek rám, mint egy dilinyósra" - meséli nevetve. "Mondom nekik, én tényleg komolyan gondolom. Ha akad ember, aki inspirálhatja őt, akkor az Stephen King. Steven-nek nincs szüksége dallamokra - olyasvalaki kell mellé, aki szavakkal ihleti meg. Semmi szükség egy aktuális slágergyárosra. Szóval lehet, hogy megszerzik King-et."
 
Douglas szerint az album 2012 májusában jelenhet meg. Az utóbbi évek káosza után végre úgy tűnik, az Aerosmith összekapta magát. És ha hihetünk a producernek, készek visszaszerezni helyüket a rockzene csúcsán.
 
"Volt egy megbeszélés a borítóval kapcsolatban, ahová magammal vittem az új anyagot is. Mikor már úgy fél órája hallgattuk, többen összegyűltek kint az ajtó előtt és mind azt kérdezték: 'Kik ezek? Valami új rockbanda, akikkel leszerződtünk?' Mikor válaszoltam, hogy nem, ez az Aerosmith, valaki így szólt: 'Hülyéskedsz. Ez tisztára olyan, mint egy modern hard rock zenekar.' Nos, tudod mit, ők pontosan azok."
Írta: joeperry | Tags: Címkék: hírek interjú jack douglas
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr633523917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)