02
13
2012
--

Jack Douglas interjú

A Music Radar tegnap közzétett interjújában a készülő új Aerosmith lemez producere, Jack Douglas és a hangmérnök Warren Huart számolnak be a stúdiómunkálatokról:

Jack Douglas és Warren Huart egy CLASP egységgel


 

Hogy találtatok egymásra?
 
Jack Douglas: Épp a Swing House stúdióban dolgoztam néhány filmes projekten és egy Michael Monroe lemezen. Nagyon kedvelem a Swing House-t, gyakorlatilag a törzshelyemmé vált a nyugati parton. A szobák kényelmesek, a felszerelés nagyszerű – hogy őszinte legyek, rengeteg cuccomat tartom ott.
 
Warren Huart: Nagyjából az ottani felszerelés fele az enyém, a másik fele pedig Jack-é. Van egy rakás közösen használt csöves erősítőnk. Jack Pulse Technologies márkájú darabjai valami fantasztikusak - Pultek replikák egytől egyig.
 
JD: Warren és én úgy két éve forgunk ugyanazon helyiségekben, így lassan összebarátkoztunk.  Tudtam róla, hogy nagy koponya és rendkívül hozzáértő. Ráadásul gitározik, ami remek – különösen fontos egy olyan bandánál, mint az Aerosmith. Amikor először szóba került a lemez, rögtön felhívtam.
 
Jay Messina, a fickó, akivel általában az Aerosmith lemezein dolgozom, nem egy kimondott rugalmas figura. Az Aerosmith esetében folyton készen kell állnod, mikor ötletük támad. Náluk nem létezik olyan, hogy ötnapos, nyolc órás munkahét. Tegnap például hajnali egyig dolgoztunk. Warren-nek mindez nem volt ellenére, így magammal hoztam Boston-ba. A srácok megkedvelték, így összeállt a csapat.
 
Nos Warren, milyen érzés Jack-kel dolgozni?
 
WH: Remek. Mi mást mondhatnék? Tudod, a munkáim 90%-ában producerként veszek részt. Még akkor is, ha hangmérnökként dolgozok egy komolyabb kiadónál – akár Howie Day-ről James Blunt-ról vagy bárki másról van szó -, általában társproducer is vagyok, olykor még a lemezen is játszom.

Ebben az esetben viszont a hangmérnöki feladatokat látom el, ami megkíván bizonyos tiszteletet a producer felé. Jack már bizonyított az Aerosmith, John Lennon és más rendkívüli előadók oldalán. Olyanokkal említhető egy lapon, mint Phil Ramone és George Martin. Határozott elképzelései vannak, és képes olyan körülményeket teremteni, amiben mindenki a legjavát nyújtja. Szabadjára engedi a kreativitást. Mindig nyitott az ötleteimre.
 
Mikor találkoztatok először a CLASP rendszerrel?
 
WH: Még az előkészületek során jutottam hozzá. Volt egy asszisztensem, aki ismerte a feltalálóját, Chris Estes-t, és amikor elször hallottam róla, rögtön tudtam, hogy fantasztikus lesz. Szalagon nőttem fel, imádok vele dolgozni. Ki nem? Annyi mindent kihozhatsz belőle. Szóval a CLASP számomra egyesíti mindkét módszer legjavát.  Használhatsz szalagot a felvételekre, aztán rögtön megvághatod az egészet digitálisan.
 
JD: Ha jól emlékszem, a fiam, Blake Douglas hívta fel rá először a figyelmem. Van pár stúdiója LA-ben. Ott a Record One, a Stage & Sound és van egy terme az EastWest-ben is. Ő a hip-hop szakmában dolgozik. De ugyanakkor felszerelést is árul, és ő mesélt nekem először a CLASP-ről.
 
Az egész ötlet nagyon felvillanyozott. Fogtam magam és vettem egy gyönyörű antik A80-ast azzal, hogy majd a CLASP egységhez fogom használni. Találkoztam Chris Estes-szel, és átbeszéltük a technológiát. Arra gondoltam, ez az egész nagyszerűen passzolna az Aerosmith-hez, remek hangzást fog eredményezni.
 
Béreltünk pár egységet a banda stúdiójába, a Pandora’s Box-ba, ők pedig azonnal beleszerettek, így vettek párat maguknak. Aztán Joe is boltolt egyet a saját A80-asához az otthoni stúdiójába. Mindenkit elvarázsolt a CLASP szellemisége.
 
WH: Nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy az Aerosmith lemeze lesz az első CLASP projektem. Másképp csak úgy tudnánk megoldani, hogy szalagra veszünk mindent aztán betöltjük a Pro Tools-ba. A CLASP óriási előrelépést jelent.
 
Mik a CLASP előnyei?
 
JD: Megtartja a szalagok melegségét, ami számomra az igazán nagy-nagy előnye. Semmi előrelépést nem jelent tisztán digitálisan dolgozni. 1979-ben próbáltam először. Kíváncsi voltam, így elkezdtem 3M gépeket használni. Aztán jöttek a Mitsubishik és a Sony-k, de hiányozni kezdett a szalag. Mindig is jobban kedveltem. És imádok vele dolgozni, sokkal jobb hangzást eredményez.

Szeretem ugyanakkor a kényelmet is, amit a Pro Tools nyújt. A CLASP valódi alternatívát nyújt, hisz egyesíti a szalag hangzását a digitális munka egyszerűségével. Az Aerosmith esetében ez tökéletesnek bizonyult. A banda imádja.
 
WH: Ez a zenekar szalagon mutatta ki a foga fehérjét. Az összes népszerű lemezük hangzása a szalagnak köszönhető.  Emellett hatalmas élmény- és ismeretbázis áll mögöttük. Azonnal felismerték a különbséget. Tudják, mi a legalkalmasabb számukra. Kétlem, hogy a tisztán digitális munka előnyére vált volna ennek a lemeznek.
 
A CLASP használata mellett milyen elképzeléseitek voltak még a lemez hangzását illetően?
 
JD: A nyers megszólaláshoz akartunk visszatérni. Van valami különleges a klasszikus Aerosmith lemezekben, amire most újra rátaláltunk. Megvan benne a ’70-es évek szelleme és némi humor is. Részben konceptlemeznek is nevezhető – végigvonul egy téma a dalokon, amiről egyelőre nem igazán beszélhetek. De a hangzás érdekében arra törekedtem, hogy úgy vegyem fel a dalokat, ahogy a banda együtt, közösen adja elő őket.
 
A Pandora’s Box stúdió mindezt lehetővé teszi. Csodálatos helyiség, amit John Stork tervezett meg, a keverőpult pedig Jay Messina és az én munkám eredménye. Egy 24 sávos Neve modulból, egy nyolc sávos API-ból és egy nyolc  sávos öreg Focusrite-ból állt össze, aztán még a PAD is épített nekünk egy saját tervezésű nyolc sávos modult. Ezek szinte együtt lélegeznek. Úgy néz ki az egész, mintha egyetlen hatalmas pult lenne – mi csak Frankenstein-nek hívjuk. Emellett tonnányi saját felszerelést és mikrofont is odaszállíttattam.

A Pandora’s Box lehetővé teszi, hogy úgy rögzítsem a lemezt, mint a ’70-es években. Kezdetnek mind leülünk a produkciós irodában és az alapoktól látunk neki a daloknak – csak akusztikus gitárok és néhány ötlet -, aztán amint jutottunk valamire, átcuccolunk a próbaterembe. Ott kisméretű erősítők és szintetizátorok állnak rendelkezésre, és minden dalkezdeményt a laptomomra rögzítünk. Ezt követően, ha már minden összeállt, csak akkor vonulunk tovább a stúdiószobába a felvételekre. Ha szükségesnek találunk változtatásokat, azokat később csináljuk meg.

Mindent a Pandora’s Box-ban vettünk fel, leszámítva két dalt, amik már a Swing House-ban születtek. Az egyik esetében arra jutottunk, hogy tudnánk még javítani rajta, a másik vadonatúj volt – utóbbit a Sony imádja és potenciális slágert gyanítanak benne.
 
Ugyanakkor plusz sávokat is felvettetek a Swing House-ban.
 
JD: Nos, valóban, rengeteg gitárt rögzítünk, főként szólót. Amikor Steven végez az American Idol-lal és lejön vokálokat rögzíteni, kitaláljuk, mi legyen a sorsuk.
 
A folyamat során születtek egyáltalán demók?
 
JD: Persze. Elég gyakran vettünk alapul demókat, mikor épp nem egy ötletből indultunk ki a stúdióban. De ebben az esetben is leültünk, meghallgattuk, és javaslatokkal, változtatásokkal álltunk elő. Szerintem jó móka rögtön mindent rögzíteni, mert még frissek az ötletek. Számomra a demózás azt jelenti, mikor mind ott ülünk a próbateremben. Napokat el tudunk ott tölteni, mialatt meghallgatjuk, mink van.
 
Amikor már az éles felvételek készülnek, mindig élőben veszitek fel a zenekart?
 
WH: Jókora részben erről van szó. A zenekar együtt játszik. Ez a csodálatos bennük – ők aztán tudnak zenélni. Joey Kramer keményen odaver a doboknak. Egy állat.
 
JD: Így van. Steven középen áll a vokál mikrofonnal – ő tudja, mikor következnek a verzék és a refrének. Élő az egész.
 
Jack, szerinted mit vár el tőled a banda? Talán a szemükbe mondod a „brutális igazságot”?
 
JD: Megesik, de mi szinte testvérek vagyunk, komolyan. Senki sem játssza meg magát. Kész vagyok meghallgatni bármilyen ötletet. Olyanok vagyunk, mint egy közösség. Segítjük egymást. Sokat lógtunk együtt akkor is, mikor nem én dolgoztam a lemezeiken, mint például a ’90-es években. Tudjuk egymásról, mire vagyunk képesek. Nincs semmi szarakodás.
 
Dolgozott külső dalszerző is a lemezen?
 
JD: Marti Frederiksen. Ő segített pár dalban. Ami a szövegeket illeti, szerettem volna valakit, aki kihozza azt a bizonyos pluszt Steven-ből, így javasoltam a Sony-nak, hogy szerezzék meg Stephen King-et.
 
Az írót?
 
JD: Így van. Azt hitték, megőrültem, de úgy gondoltam, ő benne volna. Ezek a nevek voltak a listámon: Stephen King, Robert Rodriguez és Tim Burton. Úgy néztek rám, mint egy bolondra, de mondtam, hogy próbáljuk meg. Végül úgy alakult, hogy Stephen King azt válaszolta: ’Bárcsak egy hónappal korábban hívtatok volna – épp John Mellencamp-pal dolgozom!’ Milyen vicces már? Azt hitték, elment az eszem, erre tessék, ő épp Mellencamp-pal ír dalokat.
 
Ezek fantasztikus ötletek!
 
JD: Szerintem kreatívnak kell lenned. Így végül Robert Rodriguez lépett be a képbe és összeálltak Steven-nel. Robert-nek remek ötletei vannak – brilliáns rendező, de emellett zenész is. Még várjuk Tim Burton válaszát, de jól haladnak a dolgok.
 
Milyen új felszerelést használnak Joe Perry és a többiek?
 
JD: Az Aerosmith esetében sose találsz túl sok újdonságot, viszont rengeteg iszonyat régi cuccuk van. Joe-nak mániái azok a csodás RCA és Bogen erősítők, amiket 30 wattos gitárerősítővé alakítottunk át, így sokat használunk közülük a lemezen. Emellett a saját Producer típusú Morris erősítőmet is hadba állítottuk – ez egy kis cég Ontarióban.
 
Az egyetlen új dolog, ami eszembe jut, az egy Epiphone Casino modell, amit most kezdtek újra gyártani. Brad egyenesen beleszeretett – remek, fás hangzása van. A banda temérdek csodálatos felszerelést halmozott fel, amik mind varázslatosan szólnak. A történelem részei, de mi használjuk őket.
 
WH: Belépsz Joe Perry házába és mintha valóra válna minden kívánságod. Ott állsz és azt mondod: ’Szükségem lenne egy...’ – és megkapod. ’Óh, most jól jönne egy előerősítő, mondjuk egy...’ – ő meg a kezedbe nyomja. A keverőpultja tele van 1073-asokkal. Van szalagos magnója. Csak kimondod a nevét, ő odahozza. Jártam profi stúdiókban, de a felszerelésük eltörpül Joe Perry-é mellett.

Ugyanakkor a mai napig szeret új pedálokat és egyebeket kipróbálni. Mind szeretnek. Úgy szomjaznak a mind tökéletesebb hangzásra, hogy azt el se hinnéd.
 
Jack, olyan régen dolgozol már ezekkel a srácokkal, mi az, ami a mai napig lenyűgöz bennük?
 
JD: Kezdjük azzal, hogy valamennyien elmúltak már 50 évesek, mégis keményen űzik az ipart. Repülnek az évek, de ők mégis ugyanazzal a vitalitással dolgoznak, mint 40 éve.
 
Emellett Steven-nek rendkívüli a hallása. Mindketten kedveljük a klasszikus zenét, az amerikai sztenderdeket és a jazzt. Ha beszélgetünk a zenéről és szóba kerül Gershwin, nem ijedünk meg a témától. Remek dolog ekkora ismeretanyaggal rendelkezni. Emellett Brad rajongásig szereti a bluest, és az egész banda odavan a ’60-as évek brit rockjáért. Mély zenei gyökerekkel rendelkezik a zenekar.
 
Warren, te mit kedvelsz leginkább az Aerosmith-ben?
 
WH: Hogy úgy játszanak, akár a huszonévesek. Nem sok dolgot rakunk utólag össze, legalábbis nem olyasmit, amire mások gondolnak. A legtöbb dalunk hamisítítatlan, élő felvétel. Ilyen lelkesedésre ritkán számítasz egy 25 évnél idősebb zenekartól. Ugyanúgy élvezik a zenélést, mint az első lemezük idejében.

Vegyük Joe Perry-t. Most is itt van, időben, ha nem korábban, mint kéne, és gitársávokat rögzít. Steven minden szabad óráját itt tölti és a vokálokon dolgozik. Megcsinálja az American Idolt, aztán rögtön itt köt ki. Fantasztikus tehetségek ők, akik keményen dolgoznak. Embertelen munkát végeznek, de ez mind az elkötelezettségből ered.
Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú jack douglas
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr734101420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)