03
29
2012
--

Tom Hamilton interjú

A HitFix interjúja Tom Hamilton-nal. A beszélgetésre az Aerosmith tegnapi sajtótájékoztatója után került sor Los Angelesben.


 

A június 16-án startoló Global Warming turné jelenleg mindössze 18 állomást számlál. Terveztek egy második szakaszt is?

 
Amikor csak tudunk, játszani fogunk. Nyilván meg van kötve a kezünk Steven miatt, de jelenleg is azon dolgozunk, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a rendelkezésre álló időt.
 
Tehát még nem tudod megmondani, lesz-e második szakasz?
 
Bízom benne, hogy ősszel lesz. Nem akarok előre inni a medve bőrére, de szinte biztos, hogy lesz folytatás. Ez a terv.
 
Mert ugye sosem tudni, épp mi a helyzet az Aerosmith-en belül...
 
Istenem, én mondom neked, hogy minden koncert... Nemrég jártunk Dél-Amerikában és Japánban. Minden egyes koncert ajándék volt. Az ilyen emlékeket meg kell őrizni és megbecsülni, mert az időnk közel sem végtelen. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
 
Fontosabbá válnak az élő fellépések, ahogy idősödsz?
 
Igen, egyre jobban. Különösen a külföldi koncertek. Az olyan helyek, ahol alig vagy épp sohasem jártál korábban, vagy akár Japán, ahol korábban éveken, évtizedeken át felléptünk. Minden pillanatát magadba akarod szívni, mert ahogy ránézel a rajongókra a közönség soraiban, arra gondolsz, mekkora áldozatot hoztak, hogy eljussanak a bulira. A jegy drága. A legtöbb lány igyekszik valami különleges ruhát beszerezni magának. A parkolás sem olcsó. Meg kell oldanod, hogy másnap reggel időben beérj dolgozni vagy az iskolába. Ilyenkor tudatosul benned, mennyi fáradságba kerül egy embernek, hogy láthasson téged.
 
A mai napig találkozol rajongókkal a koncert előtt. Miért?
 
Ez afféle esszenciája az egésznek, mert az emberek ilyenkor rettentő idegesek, hosszú ideje csak azon jár az agyuk, mi fog történni a találkozón, mit mondanak majd neked; ami bennem olyan érzést vált ki, mintha feltenném a fejhallgatót és a kedvenc számaimat hallgatnám. A koncert előtti találkozók abban segítenek sokat, hogy megtapasztald a puszta érzését annak, miért is csinálod ezt az egészet.
 
Az egykori főnököm mondta azt mindig, hogy ez a zenekar ráállt egy ritmusra és nem akar belőle kiszállni... egyszer szeretitek, másszor gyűlölitek egymást és ez így megy örökké.
 
Mindig benne van a levegőben a feloszlás. Folyton akad valami aggasztó fejlemény, de aztán valahogy túljutunk rajta. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a menedzserünk állandóan azzal hív minket, hogy "Hé, a rajongók látni akarnak titeket. Nem akartok turnézni?" Mire mi: "Dehogynem." És turnézunk.
 
És van köztetek egyfajta különleges összhang is. Mikor színpadra léptek, kikapcsolnak ezek a negatív dolgok?
 
Ez az igazán csodálatos. Mint amikor Dél-Amerikában egy csomó koncertet olyan helyen adtunk, ahol sosem jártunk azelőtt, és csak néztünk egymásra, hogy, "Wow, itt vagyunk Paraguay-ban. El tudjátok ezt hinni?" Egy éve októberben olyan közel jártunk a feloszláshoz, mint már hosszú ideje nem, de hátra volt négy nagy koncertünk, amit meg kellett csinálnunk. Odamentünk és játszottunk, és jóllehet alig álltunk szóba Steven-nel, a színpadon ebből semmi sem látszott. Sokat segített ez is.
 
(Tom alighanem rosszul emlékszik, erre a négy koncertre 2009 őszén került sor. - joeperry)
 
Jelenleg milyen a hangulat köztetek?
 
Nagyon jó. Tele vagyunk tervekkel, alig várjuk, mit hoz a jövő. Most előttünk a turné és a lemezt is szeretnénk kihozni legkésőbb szeptemberig.
 
A néhány héttel ezelőtt sugárzott 60 Minutes interjú után azt írtad Twitteren, hogy még mindig nem léptél túl rajta. Bánod, hogy a banda szereti kiteregetni a szennyest a sajtóban? Úgy érzed, ez a zene kárára válik?
 
Azt nem gondolom, hogy ártana a zenének, de miután megnéztem a műsort, írtam egy SMS-t Steven-nek azzal, hogy "Szép munka", mire ő visszaírt, hogy "Hol?", mire én: "A 60 Minutes-ben." Sokan talán nem gondolták volna, hogy így megbeszéljük a dolgokat. A műsor készítői mélyinterjút akartak. Ugyanaz volt a téma, ami folyton előjön a sajtóban, csak mélyebbre akartak ásni benne. Fájdalmas volt nézni, ahogy provokálják őt. Leültették és egyre csak bombázták azokkal a szövegkörnyezetből kiragadott idézetekkel. Szerintem jól állta a sarat, megvédte magát. Aztán kijelentette, hogy "Igen, ilyen jó vagyok." Én meg azt gondoltam magamban, "Igen, az vagy, nagyon jó. Talán annyira azért nem, mint hiszed, de tényleg jó vagy." (nevet)
 
A sajtótájékoztatón szóba került az új lemez és hogy újra Jack-kel dolgoztok. De a Honkin'-t is vele csináltátok meg.
 
Igen, de azon csak egy saját dalunk volt. Most újra közösen dolgoztunk az előkészületektől, amiben Jack nagyon profi. Vele tanultuk meg, hogyan kell összerakni egy lemezt, megkomponálni egy dalt és hasonlók... Csodálatos ez az egész, mert Jack fura egy fazon és imád mindent, ami szokatlan. Mindenkinek megadja az esélyt, hogy elmondhassa, mik a zenei elképzelései az adott lemezen.
 
Azaz irányít titeket, ahogy minden producer.
 
Igen, de sokuk megelégszik azzal, hogy lemásolja, amit a rádióban hall és kész. A kiadó örül, jöhet a következő projekt. Jack nem ilyen. Nem lóg a telefonon minden szünetben azzal, hogy melyik lesz a következő lemeze. Érzelmileg és mentálisan is száz százalékban arra koncentrál, amin épp dolgozunk.
 
Hol tartotok most? Steven szerint négy hónapja dolgoztok a lemezen.
 
Sokkal hosszabb ideje már, mint négy hónap. Steven szerintem arra gondolt, mióta vagyunk L.A.-ben, ahol a vokálokon dolgozik. Tavaly végigmelóztuk a nyarat, és amennyire vissza tudok emlékezni, én magam évek óta minden egyes nap foglalkoztam ezzel a lemezzel. Kimerítő... Jelenleg úgy háromnegyed részben kész vagyunk a vokálokkal, talán kicsit többel is.
 
Steven említette a Legendary Child c. dalt. Erről mit tudsz elmondani?
 
Középtempós rockdal, klasszikus Aerosmith. Húzós, de hangsúlyos dallamos töltete van, plusz rengeteg hely Joe-nak, Brad-nek és mindenkinek, hogy olyan riffekkel tömjék tele, amit mindenki hallani szeretne. Nem egy frissen megírt nóta. Régóta megvolt már, de csak most dolgoztuk ki és játszottuk fel száz százalékban.
 
Szóba került 1975 is a sajtótájékoztatón, ami természetesen a Toys In The Attic megjelenésének éve. Jó kiindulópont az a korong az új dalok hangzásához?
 
Igen, de nem szó szerint értve. Olyan szánalmas lenne kijelenteni, hogy "Rajta, másoljuk le a Rocks lemezt." Azok az albumok világos lenyomatai a korabeli ízlésünknek, nyakonöntve Jack-kel. Őszinte leszek: most is van pár dalunk, aminek Marti Frederiksen a producere, aki egy csodás zeneszerző és producer. De mégis Jack-et említem, mert bizonyos értelemben ő bábáskodik a teljes folyamat felett. Regaszkodtunk ehhez.
 
Mit csinálsz, mikor egy Aerosmith dalt hallasz a rádióban?
 
Először is felhangosítom, aztán összevetem a hangzását azzal a dallal, ami előtte szólt, majd azzal is, ami utána következik.
 
Akkor is, ha egy olyan klasszikusról van szó, mint a Walk This Way?
 
A mai napig azon jár az agyam, hogy "Óh basszus, bár itt másképp csináltuk volna, vagy azt a részt ott kétszer játsszuk el." Így van ez.
Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú tom hamilton
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr294348321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)