04
01
2012

Szocsiba készül Joe Perry

Régóta köztudott, hogy rajongásig szereti a sísportot Joe Perry, egy tegnapi telefoninterjúban azonban meglepő kijelentést tett az Aerosmith szólógitárosa, szeretne ugyanis sportolóként indulni a két év múlva esedékes, XXII. téli olimipai játékokon:

„Ott leszek Szocsiban 2014-ben, ezt nyugodtan megírhatod” – közölte határozottan April Scatty-vel, a Classic Rock magazin újságírójával. „Egyelőre nem döntöttem még el, hogy alpesi síben vagy esetleg síakrobatikában méretem meg magam, de valamelyik számban biztosan elindulok a jövő évi amerikai válogatóversenyeken.”
 
Perry elárulta, számít a sajtó élcelődésére, ugyanakkor 61 évesen is kiváló formában érzi magát és képes lehet meglepetést okozni a jóval fiatalabb sportolók vetélytársaként is:
 
„Napjában több kilométert futok, rendszeresen úszom és kerékpározom is. A feleségemmel általában Colorado sípályáin töltjük a telet, nagy rutint szereztem a legnagyobb kihívást jelentő pályákon is. Biztos vagyok benne, hogy megfelelő felkészültséggel nem jelent majd problémát az olimpiai kvóta megszerzése, onnantól pedig, akárcsak az Aerosmith esetében, a határ a csillagos ég...”
 
A magazin Perry toxikus ikerpárját, Steven Tylert is megpróbálta megszólaltatni a kérdésben, az énekes azonban nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit jegyzett meg, hogy „nem lepődött meg” gitárosa kijelentésein.
 
A hírt természetesen azonnal felkapta az amerikai média, Bode Miller, a világszerte nagy népszerűségnek örvendő síző rögvest kijelentette a CNN reggeli műsorában, hogy szívesen vállalná Perry felkészítését.
 
Írta: joeperry | Tags: Címkék: hírek joe perry
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr34353606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuonela 2012.04.01. 19:23:21

Csodálom, hogy ilyenekre van ideje például a Dinnyefesztiválon adott koncert mellett. :)

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2012.04.01. 20:27:39

@Tuonela: Az a buli végül elmaradt, miután Joe megkóstolta a békési házi pálinkát.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)