04
03
2012
--

Joey Kramer interjú

A múlt heti sajtótájékoztatón megjelent Aerosmith tagok közül adós maradtam Joey gondolataival, ezek következnek most. Az interjút a Noise Creep készítette.
 

Joey, sokan hangoztatták annak idején, hogy Steven Tyler zsűrizése az American Idol-ban kihat majd az Aerosmith jövőjére. Te mit gondolsz erről? Segít vagy inkább árt?

Szerintem abszolút segít. Nézd, ha volt is bármi kétség bennünk emiatt, az a körülményekből adódott. Úgy értem, Steven úgy vágott bele ebbe az egészbe, hogy nem közölte senkivel - így velünk sem -, hanem egyszerűen csak megtette. Ez Steven. Nem vitás, furcsa érzés volt megtudni. Most viszont egy egészen új, fiatal generáció ismerte meg a bandát - majd meglátjuk, kihat-e a jegyeladásokra is a dolog. De szerintem nagyszerű dolog.

Része vagy az egyik utolsó, eredeti tagokkal felálló veterán zenekarnak. Mi tesz titeket azzá, akik vagytok?

Nemrég jártunk Dél-Amerikában és Japánban, nagyszerű koncerteket adtunk és olyan formában játszottuk, mint még soha azelőtt. Ahogy mondani szokás, a kor nemesít. Végre ráleltünk az energiára, ami régen is jellemzett minket, de ez nem azt jelenti, hogy megöregedtünk. Az évek számában talán, de a szellemünk ugyanolyan friss, mint korábban. Nem érzek különbséget a tinédzser énemhez képest, aki először találkozott ezzel a négy, hozzá teljesen hasonló sráccal. Szerintem ez tesz minket ilyen népszerűvé. Hiszünk abban, amit csinálunk és még mindig itt vagyunk. És persze a dalok is. Úgy értem, ebben rejlik a titkunk, a dalainkban.

Sokunknak megvan a maga kedvenc Aerosmith lemeze - neked is?

Nos, imádom a Pump-ot és a Permanent Vacation-t. Ezeket Bruce Fairbairn producerrel készítettük, és nagyot léptünk velük előre a hangzásban, sokkal modernebbé tették a zenénket.

Kit kedvelsz a fiatal dobosok közül?

Bírom Tré Cool-t a Green Day-ből és Taylor Hawkins-t a Foo Fighters-ből. És nagyon kedvelem még Adrian Young-ot a No Doubt-ból. Ők mind igazán klassz dobosok. Érzéssel játszanak.

Mi tudsz mondani az új lemezről, amin épp dolgoztok?

Az energiája, ami szerintem a legfontosabb dolog, a korai éveinkre emlékeztet - az igazán dicső éveinkre. De mindez modern köntösben szólal meg. Ez a kettősség néhány igen érdekes dalt eredményezett. Mind kivettük a részünket a dalszerzésből, és persze Jack Douglas jelenléte is sokat segített a '70-es évek megidézésében. Remek munkát végez, és szerintem tíz év kihagyás után mindenki tárt karokkal várja már ezt az albumot.

Joey, röviden még a turnéról, mennyiben más most koncertezni, mint mondjuk 1976-ban? Több energiát igényel tőled?

Ezt nem mondanám - inkább úgy fogalmaznék, komplexebb. Nézd, mikor elkezdtük, egyedül voltunk - öt srác a világ ellen. Manapság ott vannak a feleségek, a gyerekek, a kutyák, a nagynénik és nagybácsik... (nevet) Imádok turnézni, imádok élőben játszani - mind imádunk, egyszerűen több szervezéssel jár az egész, mint korábban.

Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú joey kramer
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr364360816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)