Az O, Yeah válogatáslemez tíz éves évfordulója alkalmából következzen Larry Katz 2002-es interjúja Steven Tyler-rel és Joe Perry-vel. Eredeti megjelenés: Boston Herald, 2002. június 28.

Az Aerosmith 2002. április 14-én, az MTV Icon gála felvételén. A zenekar itt adta elő első alkalommal Girls Of Summer c. dalát, és a dal videoklipjéhez is rögzítették a fellépést.

Steven Tyler:

Mesélj nekem az O, Yeah-ről. A zenekar választotta ki, melyik 30 dal kerüljön rá?

Hát persze, kis szívem. De nem kellett túl sok agyműködés hozzá. Lássuk csak. Dream On. Ja. Sweet Emotion, Angel. Ja. Vágod, ugye? Ha rajtam múlik, olyanok kerülnek rá, mint a Train Kept A Rollin’, Young Lust, Reason A Dog. De ez nem így működik. Greatest Hits lemezről beszélünk. Viszont örülök, hogy a Sony végre megvette a Geffen dalok jogait. Hát nem fura? Szerinted is érdemes egy zenekarnak birtokolni a saját dalait? Őrület.

Az O, Yeah két lemezt kínál a rajongóknak egy áráért. Azért döntöttetek így, hogy visszaszorítsátok az internetes letöltéseket?

Ha azt nézzük, hogy úgy 18 éve a Sony és más óriáscégek előálltak ezzel az új formátummal, amit minőségromlás nélkül tölthetsz le magadnak, nem hiszem, hogy épp én, Bob Dylan, vagy akármelyik másik ügyfelük érdeke volt számukra a legfontosabb. Most pedig, hála az internetnek, a teljes életművünk nagyjából annyit érhet, mint egy gördeszka vagy egy gömb fagyi. Ilyenkor adok hálát Istennek, hogy a rockzenéért élek. Imádok ránézni Tom Hamilton-ra vagy Joe Perry-re, miközben épp 20.000 embernek énekelek a Tweeter Center-ben. Nem csak az adatott meg, hogy velük léphetek fel, de ráadául egy olyan dalt adhatok elő, amit három hónapja írtam egy pajtában.

Ezek szerint az O Yeah két új dala, a Girls Of Summer és a Lay It Down egy pajtában születtek?

Nem. A Sony felhívott minket azzal, hogy: ’Nézzétek, egy éven belül kiadhattok egy új albumot vagy akár egy blues lemezt. De nekünk most két slágerre van szükségünk egy válogatásra.’ Na persze, mintha folyton tartanék néhányat a hátsó zsebemben. Szóval beszélgettem erről Joe-val a legutóbbi turnén Japánban, és elmondtam neki, hogy régi álmom egy szigeten írni néhány dalt. Végül úton hazafelé megálltunk Maui-n és kibéreltünk egy házat. Kitoltuk az összes bútort a nappaliból, felszereltük a Pro Tools-t és odahívtuk Marti Frederiksent dalokat írni. 12 nap alatt kompletten összeraktunk öt számot, kettőt fel is tettünk a lemezre.

Hamarosan Kid Rock-kal és a Run DMC-vel indultok turnéra. Várható, hogy közösen is összeálltok a színpadon?

Egyértelmű. Hogy is hagyhatnánk ki? Ez olyan, mintha azt kérdezném tőled: ’Larry, hallom, hogy jövő héten Kid Rock-kal készítesz interjút és vele lesz Pamela Anderson is, aki épp terhes. Áruld már el, várható, hogy megstírölöd a csöcseit?’ Ugyan már!

A VH1 csatorna két órás Behind The Music különkiadást sugároz rólatok augusztusban. A műsor készítése közben sikerült végigtekinteni a teljes karriereteken?

Nagy igazságot fognak látni a nézők. Tényleg igaz, hogy a legsötétetebb figurákat is a javadra fordíthatod. Vannak vesztesek és győztesek. A vesztesek csak rinyálnak arról, ami nem működik, de a győztesek megpróbálják helyrehozni. Ránk mindkét véglet jellemző volt.

Vegyük csak a volt menedzserünk, Tim Collins esetét. Ő az a pali, aki segített nekünk leszokni és helyretette a karrierünket, hogy aztán a végén azzal állítson be a Sony-hoz, hogy visszaszoktam a heroinra. Öreg hiba. Ahogy jött, úgy távozott. Most nézzük végig, mit értünk el, mióta lapátra tettük Collins-t. Dalt írtunk a Charlie Angyalaihoz, bekerültünk a Saturday Night Live-ba és a Rock And Roll Hall Of Fame-be, turnékezdés után négy nappal felléptünk a Super Bowl-on. Többet tettünk le az asztalra az első évben Collins kirúgása után, mint vele együtt összesen. Ugyanakkor, ha ő nincs, sose jutunk el idáig.

Érdekes volt látni, hogyan törnek fel ismét ezek a dolgok, mialatt a Behind The Music-ot forgattuk. Régen egy olyan emberről, mint Collins, azt gondoltam, halálra kéne gázolni, aztán elkaparni egy jelöletlen sírba. Pedig jókora részt vállalt az egészből. Higgy nekem, Istennek terve van ezzel a zenekarral, különben már rég feloszlottunk volna.

Joe Perry:

Nemrég műtötték a térded. Teljesen felépültél a közelgő turnéra?

Épp most kaptam a jó hírt, hogy nem lesz gond vele. Sínbe tett lábbal tuti nem álltam volna ki a színpadra. A doki gyakorlatilag kicserélte az Achilles-inamat, szóval elég költséges műtét volt. Biztos nem fogok úgy ugrálni odafent, mint régen, de sétálni képes leszek gitározás közben.

Most fejeztetek be egy turnét és máris itt a következő. Mire ez a sietség?

Általában többet pihenünk, de szerintem ez a banda a színpadon pörög fel igazán. Ahogy telnek az évek, mindenki talál magának új elfoglaltságokat. Hetek telnek el anélkül, hogy egy szót is beszélnénk egymással. Mindannyiunknak ott a neve a szerződéseken és a menedzserünk is közös, de addig nem vagyunk egy zenekar, míg nem kezdünk el együtt játszani.

Rengeteg megtiszteltetés ért titeket az utóbbi időben – MTV Icon rendezvény, AMA díj, zárókoncert a FIFA világbajnokságon Tokióban. Igyekeztek magatokat az új turnén is maximumon tartani?

Az elsődleges ok az, hogy nagyon élveztük a legutóbbi turnét. Csúcsformában játszottunk. Rájöttem, hogy nem szabad kiesnünk a formából. Emellett nincs már újabb 20 évünk teljes hőfokon pörögni. Semmi kedvem mondjuk öt év szünetet tartani. Úgy látszik, későn érő típusok vagyunk. Sokkal jobb gitáros vagyok most, mint 1975-ben. Brad, Tom, Joey és én is rengeteget fejlődtünk. Jobbak vagyunk, mint valaha. Egyes zenekarok a pályájuk elején élik ki a maximális kreativitásukat, mi épp fordítva. Úgy érezzük, a legjobb dalunk, lemezünk, koncertünk még bennnünk van. Nagyképűen hangzik, de ez az igazság.

Az új válogatáslemezetek rámutat arra, hogy valójában több nagy slágeretek volt a ’90-es, mint a ’70-es években.

Ez érdekes dolog. A ’70-es években, piszok fiatalon volt pár nagyon erős évünk. Vagyis amikor újra összeálltunk a ’80-as években, még mindig nem számítottunk idősnek. Épp belepasszoltunk abba az egész MTV dologba. Jó lehetőséget adott az újrakezdésre. Azóta pedig megállás nélkül zakatolunk előre... Ha épp nem dolgozok az Aerosmith-szel, akkor is dalokat írok lenn a saját stúdiómban. Legalább ha egy balesetben feldobom a talpam, az asszonynak lesz mit kiadnia. Szólólemezre egyelőre nincs időm, annyi minden történik az Aerosmith körül.

De ezek szerint számíthatunk ilyesmire?

Igen, és talán nem is kell feldobnom a talpam hozzá... Végre eldöntöttem, hogy létrehozok egy saját kis produkciós céget, hogy segíthessek pár kezdő zenekarnak az indulásban. Túl sok ütős demót hallgattam már meg a házamban meg a kocsimban. Régóta tervezem a dolgot, és most végre úgy érzem, megtaláltam hozzá a megfelelő embereket. A zenekar elért arra a pontra, hogy képesek vagyunk önálló döntéseket hozni. Sőt, bátorítást is kapunk. Ha Brad szeretné hétvégente elvinni az F1-es kocsiját egy körre, hát csinálja. Mind rajongunk bizonyos dolgokért.

Mikor egy órája beszélgettem Steven-nel, említette, hogy talán csináltok egy blues lemezt. Azt mondta, te már vagy öt éve rágod a fülét emiatt.

Meg is fogjuk csinálni. Mikor először kipattant a fejemből az ötlet, nem igazán tudtam, hogyan kéne belefogni. Játsszunk fel Muddy Waters dalokat? Zeneileg nem tudtam hová tenni. De mostmár igen. Érzem, hogy működni fog. Most hat hónapig turnézni fogunk, de a jövő év elején belevágunk.

Vakációt tervezel azért előtte?

Tudod, mit? Hacsak nem süttetem a hasam Floridában pár hétig, akkor is lent vagyok a stúdiómban. A zenekar nem áll le. Be vagyok sózva, meg akarom csinálni ezt a blues lemezt. Pár hét pihenés még belefér, de jelenleg ez az egyetlen dolog, ami érdekel. Öreg, most kezdek belejönni.