A Rolling Stone honlapja napról napra új dalt mutat be az Aerosmith új stúdiólemezéről, elsőként a nyitó darabot hallgathatjuk meg teljes egészében, íme:

LUV XXX

A 11 év után megjelenő első Aerosmith stúdiólemez Jack Douglas producer eltorzított hangjával indul, aki a Végtelen Határok című klasszikus sci-fi sorozatot parodizálva figyelmezteti a hallgatókat: "Ne próbálják megtörni az illúziót... Engedjék, hogy eluralkodjon magukon." A következő pillanatban gitárok robbannak az éterbe egy olyan dobtémával, ami akár a Toys In The Attic-ről is származhatna; de kissé a '80-as évek végi feltámadást is sikerül megidézni, ahogy az énekes Steven Tyler panaszos hangon rázendít: "Hello, hello, hello, come on, come on, come over", új generációnak mutatva be ezzel a veterán hard rock bandát.

A LUV XXX-re keresztelt dalban (ejtsd: love three times) Tyler vokálja remekül egészíti ki Joe Perry perzselő gitárfutamait. Tyler szerint a szöveg "egyfajta társadalomkritikát fogalmaz meg arról, hogyan képzelek el egy jobb világot. A béke mantrázása helyett - ami egy agyonhasznált szó - inkább azt mondom: szeress naponta háromszor. Ez egyszerre poén és jó tanács is."

A dalban Tyler duettet énekel Julian Lennon-nal, John Lennon fiával, akivel az énekes egy Los Angeles-i hotelben futott össze. "Mikor Julian-nal énekeltem, ugyanazt a mikrofont és ugyanúgy állítottuk fel, amit az apja is használt Paul McCartney-val" - meséli Tyler. "A hangja nagyon hasonlít az apjáéra, kiváló énekes. Karakteres a hangja. Vagyis a dal elég Beatle-hangulatú lett."

Az Aerosmith hatalmas sikerű, 70-es évekbeli albumainak producere, Douglas állt elő azzal az ötlettel, hogy a lemez egy húzós számmal induljon. "Az a cél, hogy rögtön elkapjuk a tökénél a hallgatót" - meséli a basszusgitáros Tom Hamilton, aki szerint a dal egy közös próba alkalmával született egy aprócska teremben. "Ez is egyike azoknak a nótáknak, amiken legalább két teljes napot dolgoztunk, mielőtt kipróbáltuk volna őket a stúdióban."

Oh Yeah

A Music From Another Dimension lemez második dalát Joe Perry írta saját Bostoni stúdiójában, a Boneyard-ban. Az Oh Yeah funky nyitánya után pezsgő, régivágású rockerré szelidül, Steven Tyler-t viszont nem győzte meg első hallásra. Az énekes maga akarta felénekelni a szöveget: "I would die for you baby/ I cry for you baby . . . Won't ya please give me some of your love?"

A stúdiómunka kezdetére Perry magával vitte a dalt Los Angeles-be, megmutatta a bandának, majd így szólt: "Srácok, duplázzuk meg a tempóját, hadd szóljon." Tyler nem győzte dícsérni a dalszöveget. "Engem nem vágott a földhöz, de Steven állandóan azzal jött, hogy úgy jó, ahogy van. Aztán ahogy egyre több részletet adtunk hozzá, csak még jobb lett." Jack Douglas producer azt javasolta, hogy Perry és Tyler duettben énekeljék fel a dalt, de a gitáros felesége, Billy közbelépett.

"Végül az asszony azzal állt elő, hogy miért nem engedem át Steven-nek a vokálokat?" - emlékszik vissza mosolyogva Perry. "De ez az én dalom! Tetszik, én akarom elénekelni! De ő egyre csak azt hajtogatta, hogy adjam Steven-nek. Rendesen beleütötte az orrát."

A szám lemezverziója egy dögös, Stones-hatású riffel indít, de szinte azonnal hamisítatlan Aerosmith dallá válik, hála Joey Kramer feszes játékának, Tyler reszelős vokáljának és a komiszan kibomló gitároknak. A női háttérvokál trió és a fúvósok még több melegséget adnak. Az Oh Yeah egyike volt annak a néhány új dalnak, melyet élőben is hallhattak idén a rajongók.

"Mikor először meghallottam a dalt, a ritmusát, a szöveg egyszerűségét, rögtön tudtam, hogy ebből rock kislemez lesz" - meséli Tyler. "Tökéletes nyitószám. Teljesen beindultam a lüktetésétől. Joe vokálját hallva arra gondoltam, ha ebből kislemez lesz, akkor nekem kell énekelnem. Kértem, hogy adja nekem. Komolyan berágtam rá emiatt. Akkor is én fogom énekelni! Így nem tetszik."

Beautiful

A Beautiful-ban sorra bontakoznak ki az Aerosmith különböző korszakai, hisz a dalt nyitó, az 1973-as Train Kept A Rollin'-t idéző brutális gitárokat Steven Tyler harsány rapje követi, mielőtt felcsendülne a szárnyaló, dallamos, '90-es éveiket idéző rádióbarát refrén. A megasikeres MTV-korszak kezdete óta a zenekar mellett dolgozó Marti Frederiksen nemcsak társszerzője, hanem producere is a dalnak.

"Egy fingásából is képes lenne refrént írni" - jellemzi Frederiksen dalszerzői képességeit Tyler a Pro Tools monitor előtt ülve. A basszusgitáros Tom Hamilton hajtós kreatív partnerként jellemzi őt, "mert a srác agya és keze is baromi gyorsan jár. Erre született."

A Beautiful Frederiksen házi stúdiójában született Los Angeles-ben, ahol tíz napig dolgozott a zenekar. Brad Whitford gitáros állt elő a szokatlan akkordszerkezettel. "Kissé úgy hangzott, mint egy jazz dallam. Furcsa volt" - emlékszik vissza Whitford. Frederiksen azt javasolta, a refrénnél a Slash által írt Sweet Child O'Mine-t vegyél alapul.

Miután a dal alapjai elkészültek, Tyler hat hónapig képtelen volt szöveget írni hozzá. "Nem tudta eldönteni, merre induljon a szöveggel vagy a vokálokkal, pedig a zene maga nagyon érdekes volt" - meséli Whitford. "Ahányszor csak lejátszottuk, kész voltunk tőle. Akár instrumentális is maradhatott volna."

Tyler végül rögtönözni kezdett a számra a stúdióban, így lassan ráérzett az ízére. "Valahogy úgy éreztem, ez egy dal a jövőből - olyasmi, amit úton a Marsra fognak majd hallgatni" - magyarázza Tyler. "Vajon hogyan szól majd a rock&roll mondjuk 20 év múlva, mikor ez megvalósul?"

Az énekes lánya, Mia is közreműködött a nagyívű refrénben, amely Tyler elmondása szerint igencsak megdolgoztatta őt. "Az volt a legkeményebb" - mondja. "Éjszakáról éjszakára csak ezt a részt próbálgattam, aztán az egyik alkalommal, mikor kiénekeltem, hogy 'Beautiful, we're free again, we're out of here...', olyan érzés töltött el, mint egy orgazmus - a szabadság. Tökéletes volt."

Tell Me

Keserédes érzelmek lassítják le a lemez tempóját a Tell Me című dalban, melynek akusztikus nyitányát Steven Tyler szívszakasztó éneke kíséri egy elmúlt szerelemről: "I guess I have to accept it / I was never the one... Why was it there for me / but not for you?"

A nyitó akkordok kissé a Beatles Norwegian Wood-jára emlékeztetik a hallgatót, hogy aztán utat adjanak a szárnyaló, vágyakozással teli refrénnek. A Tell Me teljes egészében a basszusgitáros Tom Hamilton szerzeménye, aki először a zenekar 1975-ös Toys In The Attic-jén jegyzett dalt, ám ez az első alkalom, hogy a szövegért is ő felel. Az ihletet a Bostoni Berklee College of Music online dalszövegíró kurzusa adta, amin az Aerosmith-ből Joey Kramer és Brad Whitford is részt vettek.

"Mikor készen voltak az akkordváltások, arra gondoltam, talán írhatnék szöveget is rájuk" - emlékszik vissza Hamilton. "Teljesen új élményt jelentett. A dal egy véget ért szerelemről szól, én viszont 25 éves korom óta házasságban élek. A feleségem meg is kérdezte, hogy mégis miből merítettem ihletet. Egyszerűen felidéztem az érzést. Kölyökkoromban folyton Beatles-t és Stones-t hallgattam - imádtam a magányról szóló számaikat."

Tyler a korai demó elkészültekor hallotta először a dalt, és mélyen megérintették Hamilton szavai. "Fogalmam sincs, hogy tudsz ilyen mélyen írni róla, mikor nem is vagy szerelmes - ha gondolod, később megbeszéljük" - jegyzi meg Tyler, Hamilton-hoz fordulva. "Egyszerűen zseniális."

Az énekes emlékeztet rá, hogy Hamilton basszusfutamai több évtized slágereihez adtak már ihletet, az 1975-ös Sweet Emotion-tól kezdve egészen az 1989-es Janie's Got A Gun-ig. "Lehet, hogy basszeros, de elképesztő dallamokat képes kicsalni egy 12 húrosból" - teszi hozzá Tyler, aki az ének mellett mandolinon is játszik a dalban. "Nagyon jó hallása van a gitárhoz. Az utóbbi időben a háttérbe húzódott, mert mi sem erőltettük a dolgot. Most viszont visszatért és levett a kibaszott lábamról."

Out Go The Lights

Az Out Go The Lights egy kemény, arculcsapó blues, melynek tehénkolomppal vezérelt ütemére Steven Tyler feszült sorai teszik fel a pontot: "Living on coochie and romance / Waiting for Cupid to call". A női háttérvokál csak fokozza a dal perzselését, melyet Joe Perry tovább tetéz egy olyan tüzes gitárszólóval, ami egészen a közel hét perces szám végéig kitart.

A dal munkacíme The Guilty Kilt volt: "Van az a vicc a skótszoknyás srácról, akinek egyszer csak feláll a farka" - magyarázza a basszusgitáros Tom Hamilton. "Hát innen az ötlet." A riff maga az 1989-es Pump lemez felvételei idején született, és a zenekar többször is spontán eljátszotta a koncertjein, Tyler rögtönzött énekével.

"Emlékszem, hogy jammeltünk rá élőben" - meséli Perry. "Van valami fogós a ritmusában - épp annyira funkos, ami jellemző ránk. Nem tudtuk kiverni a fejünkből."

A Music From Another Dimension-re felkerült verzió sokkal mocskosabb hangzást kapott annál a korai demónál, mely a rajongók által számos bootlegre és a Youtube-ra is felkerült. Az alapjait, más dalokkal egyetemben, Boston-ban játszotta fel a zenekar 2011 nyarán. Tyler magával vitte a dalokat Maui-ra, ahol az óceán partján hallgatta végig őket iPad-jén. "Három órán át ücsörögtem ott, egyik dal szólt a másik után" - emlékszik vissza Tyler, aki végül megírta az erősen áthallásos szöveget és szájharmonikán is játszik a dalban. "Próbáltuk a '70-es évek szellemében feljátszani és remekül sikerült."

A dal 4 perc 10 másodpercnél látszólag véget ér, de a dobos Joey Kramer váratlanul újra ütni kezdi a ritmust, a háttérénekesek rázendítenek, Perry szólója pedig egy második szakasszal folytatódik. "A szólót pontosan így játszottam fel - nincs benne keverés, vágás, betoldott részek, semmi trükk" - mondja Perry. "Egyszerűen ráéreztünk a számra, és minden jött magától."

Legendary Child

A májusi American Idol döntőn érkezett az első jele annak, hogy az Aerosmith valóban visszatért és új dalokat ír, ahol az énekes Steven Tyler lényegében átlépett a zsűriasztal mögül a zenekar élére, hogy előadják a Legendary Child-ot, első új dalukat 8 év után. Brad Whitford és Joe Perry dögös gitárjátékára Tyler épp úgy darálja a sorokat, mint fénykorában, ráadásul az 1975-ös Walk This Way-t is megidézi a szövegben: "I took a chance at a high school dance..." A dal gyakorlatilag az ezt követő eseményeket írja le: "That same show / 40 years ago / is being televised tonight".

A szám júliusban jelent meg hivatalosan a Music From Another Dimension első kislemezeként, méghozzá egy nagyszabású videoklip kíséretében, melyben egy fiatal lány egy furcsa, koporsóra emlékeztető csomaggal menekül görkorcsolyás üldözői elől. Az Aerosmith ezt követően folyamatosan élő programjában tartotta a dalt. Ugyanakkor a Legendary Child más szempontból is nagy jelentőséggel bír a banda számára - ennek a befejezése volt ugyanis az első jele annak, hogy a stúdiómunka eredménnyel zárul majd.

"Joe feljátszotta a nyitó licket, én pedig kész voltam. Basszus, visszatértünk" - meséli most Tyler. "Teljesen átjárt az érzés, hogy az összes létező tekintetben újjáéledt a banda. Túlpörögtem."

Az Aerosmith többször próbált eljutni eddig a pontig az utóbbi években, de folyton kisiklottak a próbálkozások az egymás közti feszültség, szakítások, sérülések vagy épp az American Idol miatt. Tavaly nyáron végre rendeződni látszottak a dolgok, a zenekar pedig dalokat kezdett írni Jack Douglas producerrel. Ahogy az első demók elkészültek, a veterán banda felkérést kapott, hogy szerepeljen a közelgő akciófilm, a G.I. Joe: Retalation soundtrack-jén.

A fiúk a Legendary Child instrumentális verzióját küldték el a készítőknek, jóllehet Perry szerint egy dal csak akkor válik dallá, ha a vokál is rákerül: "Addig nem több néhány riffnél." A másik félnek tetszett, amit hallottak, de szükségük volt Tyler énekére a döntéshez. Az énekesnek épp ez a noszogatás hiányzott.

"Végül azon a hétvégén Steven közölte, hogy megcsinálja" - emlékszik vissza Perry. "Bement a stúdióba, összekapta magát és felénekelte. Ez lett az első kész dalunk. Semmi sem hiányzott belőle. Valahogy mindenki úgy érezte, ez az, megvan az első. Innentől nem lesz gond."

What Could Have Been Love

A What Could Have Been Love jól illik a fájdalommal átitatott power balladák közé, melyekkel az Aerosmith dominált a listákon a '90-es években, jókora bosszúságot okozva néhány kitartó rajongónak, akik a korábbi nyers hard rock dalokért kedvelték meg a bandát. Ugyanakkor a csapat már a korai években sem rejtette el ezt az arcát, elég csak az 1975-ös Toys In The Attic-en szereplő You See Me Crying című számra gondolni.

Az új dal, melynek ismét csak az utóbbi években gyakran foglalkoztatott Marti Frederiksen is társzerzője, egy visszafogott gitárdallamal indít, majd felcsendül Steven Tyler hangja: "I wake up and wonder / How everything went wrong / Am I the one to blame?" Ehhez a nótához készült a Music From Another Dimension lemez második videoklipje, melyben Tyler egy bárban kesereg elgyötörten egy tönkrement kapcsolat felett, míg a banda vidáman biliárdozik háttérben, a klip pedig lassan eljut a könnyfakasztó végkifejlethez.

"Martival mindketten átestünk már váláson: Szoktál gondolkodni ezen? Eszedbe jutott már egyáltalán?" - meséli Tyler. "A refrénben pontosan ezt teszem. Rengeteg a válás manapság. Ha pedig vannak gyerekeid, az anyjukat mindig szeretni fogod egy kicsit. Aki a lelke mélyére néz, egyetért velem ebben."

A zenekar billentyűse, Russ Irwin ugyancsak társszerzője a számnak, ráadásul 1991-ből már fel tud vonultatni egy Top 40-es slágert, a My Heart Belongs To You című érzelgős balladát. Irwin és Frederiksen is háttérvokáloznak a What Could Have Been Love-ban.

"Pár éve egyszerűen csak megszületett" - meséli a dalról Tyler. "Varázslatos szám."

Ugyan az album producere, Jack Douglas is felügyelte, a dal elsősorban Frederiksen pop-orientált zenei világát tükrözi vissza, így nem meglepő, hogy ezúttal Tyler és ő a két vezető producer. "Jack a főnök" - mondja Tom Hamilton a stúdiómunkáról. "Az ő érdeme, hogy elkészült ez a lemez. Ugyanakkor Marti is nagy szerepet játszott ebben, jó példát mutatott kreativitásban."

Street Jesus

A Street Jesus egy olyan mélyre hangolt lickkel indul, amit Brad Whitford már 15 éve játszik, demóként is felvette és magával vitte a próbákra is, mégsem született belőle dal egészen mostanáig. "Egyszerűen arra gondoltam, ez egy ütős lick, aminek a hangzása annyira Aerosmith, de a többiek valahogy sosem vették ezt észre" - meséli Whitford. "Pedig jó lett volna eljátszani néhányszor és jammelni rá kicsit."

Mikor útra kelt az Experience Hendrix turnéval 2011-ben, Whitford élénk társalgásba elegyedett a két gitárfenoménnal, Robert Randolph-fal és Kenny Wayne Shepherd-del a blues zene gyökereiről, mikor szóba került Albert King játékstílusa. Ettől kezdve az Aerosmith gitárosa rabjává vált a technikának, amit ezzel a lickkel kezdett gyakorolni.

Később, az Aerosmith tavalyi próbáin az énekes Steven Tyler meghallotta, amint Whitford a licket játssza. "Odajött azzal, hogy mi az, amit játszom? Megmutattam neki, mire ő leült a zongorához és csatlakozott hozzám, még énekelt is rá, egyszóval nekiállt dalt írni belőle" - mondja Whitford. "Csak egy öreg lick kellett hozzá és tessék. Kész a dal."

A szám munkacíme Sweet Jesus volt, de Jack Douglas producer inkább a Street Jesus-t javasolta. Tyler belement a dologba, ugyanis néhány nappal korábban megihlette őt egy közel két méter magas férfi, akit Jézusnak öltözve látott sétálgatni Los Angeles utcáin. A dalban így emlékszik vissza a pergő nyelvű Tyler: "Man, I could smell the booze... After that thief I run / Into another man who had no feet".

"Leültem egy darab papírral és szinte pillanatok alatt összegyűlt egy rakás egysoros vagy akár tízsoros egy hasonló sztoriról - a lyukakról a cipőmön és a lyukakról a tenyerében" - emlékszik vissza Tyler. "Mikor a templomban prédikálsz arról, amit az utcán tanultál."

A kész dal a lemez második leghosszabb tétele. Tyler-t a tempó és a hangulat az Aerosmith 1982-es Jailbait című számára emlékezteti, de a basszusgitáros Tom Hamilton még ennél is messzebb merészkedik vissza: "Steven nagyon jól eltalálta a szöveget. Nekem egy klasszikus brit nóta jut róla eszembe a '60-as évekből."

Can't Stop Loving You

Steven Tyler új barátokat szerzett kétéves American Idol zsűrizése során. Mialatt hétről hétre Jennifer Lopez mellett ült a műsorban, alaposan belekóstolt a vegytiszta popba, countryba és egyéb, a jól megszokott hard rocktól idegen stílusokba. Rálelt továbbá egy új partnerénekesre, méghozzá az ifjú country sztár, Carrie Underwood személyében, akinek a 2005-ös Idol szezon megnyerésével indult el a karrierje.

Tyler és Underwood a 2011-es Country Music Awards gálán közösen adták elő az Aerosmith klasszikusát, a Walk This Way-t, valamint az Undo It című Underwood slágert. A tehetségkutatóban aratott győzelme óta az énekesnő egy rakás Grammyt és platinalemezt zsebelt be a country-pop műfajban, de lelkes támogatójává vált Tyler karrierjének is, még az Aerosmith Sweet Emotion-ját is előadja aktuális turnéján.

A két énekes pályafutása még egy ponton találkozik: az évek óta az Aerosmith mellett dolgozó dalszerző, Marti Frederiksen társzerzőként jegyzi az Undo It-et Underwood-dal (és a korábbi Idol-zsűritaggal, Kara DioGuardi-val). A Music From Another Dimension felvételei alatt Tyler és Frederiksen megírták, majd az Aerosmith segítségével rögzítették a Can't Stop Loving You-t, de a dal nem várt country ízt kapott. Tyler olyan érzelmi töltéssel énekelte fel a dalt, amire utoljára az 1993-as Cryin'-ban volt példa.

"Tényleg hasonlóan csináltam" - meséli az új számról Tyler. "Kicsit country és western stílusban adtam elő. Mikor befejeztük, meg is kaptam, hogy talán túl sok benne a country. Innen egyenesen jött az ötlet, hogy esetleg bevonhatnánk még valakit."

Végül kiderült, hogy Underwood épp a legjobbkor tartózkodott Los Angelesben. "Az utolsó pillanatban jött össze" - emlékszik vissza Tyler. "Épp a városban intézett valamit. Mikor felhívtam, közölte, hogy másnap hazautazik. Megkérdeztem, ráérne-e este. Aztán rácsörögtem Joe Perry-re, a többi pedig történelem. Átjött és megcsinálta. Tökéletes lett."

Lover Alot

Ez a húzós rockdal direkt visszautalás az Aerosmith korai sikeréveire, és egyértelműen helyet kaphatna bármelyik klasszikus '70-es lemezükön. Steven Tyler agresszív vokálja mögött igazi gitárütközetet hallhatunk, míg a szövegben egymást érik a különféle áthallások és a nem is olyan burkolt szexualitás: "You get a thrill from the smell of her hair / You get a high from the taste of her wet / It's certified, bu-bu-bu-but chu ain't getting there yet!"

A számot a dobos Joey Kramer hamis indítása vezeti fel, majd amikor beindul, szünet nélkül vágtat előre egészen a sikoltással betetézett fináléig. Sok rajongó alighanem ezt a hangzást várta el a visszatérő Jack Douglas producertől, aki a zenekar első évtizedének meghatározó lemezeiért felelt (Douglas ráadásul csörgődobon is játszik a Lover Alot-ban).

"Rendesen megdolgozták az emberek: 'Rajta, csinálj egy Aerosmith lemezt, ami úgy szól, mint a koraiak', meg a többi szarság" - meséli a gitáros Joe Perry a producerről. "Aliganem átgondolta magában, mit szeretne elérni a hangzással, de sose ültetett le minket azzal, hogy 'Nézzétek, srácok, szerintem olyan lemez kéne, ami részben Rocks, részben Toys meg egy kicsit Permanent Vacation.' Végig a háttérben ügyködött, mert Jack kibaszottul tud ám hízelegni is."

A dal alapjait az első Bostoni próbákon írta meg Tyler és Perry. A gitáros egy hathúros bariton basszusgitárt akasztott a nyakába, Tyler pedig saját bevallása szerint egyfajta "törzsi, tűz körül táncoló" hatást akart elérni.

A kész nóta igazi tempós hard rock mennyország, ugyanakkor a zenekar odafigyelt arra is, mit hagyjon ki belőle. "Klasszikus példa arra, mit nem szabad játszani" - mondja Perry. "Ha nem bonyolítod túl, könnyebb felépíteni. Tipikusan olyan dal, amit érezni kell."

We All Fall Down

Az Aerosmith gyakorlott slágergyártó zenekar, hisz négy évtizedre visszamenőleg képes Top 40-es sikerdalt felmutatni, az 1975-ös Sweet Emotion-tól kezdve egészen a 2001-es Jaded-ig. Ezek többségét maguk a tagok írták, de néhány esetben külső szerzőt is igénybe vettek, például a popzenében dolgozó Diane Warren-t. Neki köszönthető a Music From Another Dimension We All Fall Down című dala, mely egy újabb meggyötört, romantikus ballada Steven Tyler torkából: "I will catch you / Never let you go / I won't let you go through it alone."

A banda korábban sikerrel dolgozott már együtt Warren-nel, ő írta ugyanis az 1998-as, hatalmas sikert aratott popslágert, az I Don't Want To Miss A Thing-et. A könnyfakasztó, drámai nóta a Tyler lányát, Liv-et is felvonultató Armageddon című mozifilm betétdala volt. Ez lett az Aerosmith első listavezető slágere, ráadásul Oscar-jelölést is kapott.

A Los Angelesben élő Warren korábban olyan énekeseknek írt már sikerszámot, mint Elton John, Celine Dion, Faith Hill és Gloria Estefan. A klasszikus hard rockot játszó Aerosmith valamiképp beleillett ebbe a társaságba, ezért kínálta fel a We All Fall Down-t a frissen feltámadt Bostoni bandának. "Szerintem megérzés alapján döntött" - mondja a gitáros Brad Whitford. "Egyszerűen tudta, hogy Steven-hez illik majd ez a dal."

Joe Perry gitáros szintén hallotta Warren korai demóját, amit le is játszott feleségének, Billie-nek. "Sírva fakadt, mikor meghallotta" - emlékszik vissza Perry. "Ekkor vittem el ismét Steven-nek azzal, hogy emlékszik-e rá. Ez egy tipikus Diane Warren szám. Nagyon erős. Remekül szólt."

A dal drámai fokozódása egy középiskolában hallott kislemezre emlékezteti Tylert, az Every Mother's Son 1967-es Come On Down To My Boat-jára. "A refrén így indul: 'We... all... fal... down.' Ez egy klasszikus monumentális elem. Mikor hallgatod a dalt és a dobok egyszer csak berobbannak" - meséli Tyler, aki először zongorán játszotta fel a számot, mielőtt a többiek hozzátették a maguk részeit. "Varázslatos ez a rész. Mikor meghallottam, rögtön éreztem, hogy elég fura ahhoz, hogy foglalkozzunk vele."

Freedom Fighter

Kevés Aerosmith dal érinti a politikát, és Joe Perry szerint ez így is van jól. A gitáros azonban a közelmúltban megismerte az afrikai hadúr, Joseph Kony történetét, akinek milíciája gyerekek ezreit erőszakolta meg és fegyverezte fel Ugandában. Perry egy Interneten terjedő dokumentumfilmből értesült az eseményekről (Jason Russel: Kony) és alaposan megmozgatták fantáziáját a készítők mindennapjai.

A Freedom Fighter-ben Perry maga énekel reszelős gitáralapra az általa szabadságharcosoknak tartott filmesekről. Kony-t a Nemzetközi Büntetőbíróság jelenleg háborús bűnökkel vádolja. A dalban Perry a mögötte álló zsoldosokat támadja, akik gyerekeket rabolnak el, és válogatás nélkül gyilkolnak: "The guns you carry and the bombs you make / Cause too many tears, too many hearts to break."

Ez a szám egyike annak a kettőnek a Music From Another Dimension lemezen, melyet Perry ad elő. Mögötte a színész Johnny Depp és a producer Jack Douglas vokáloznak. A basszusgitáros Tom Hamilton "lobogó rockdalnak" tartja a szerzeményt.

"Ritkán folyunk bele a politikába" - mondja Perry, "de nagyon felkavart Kony és a vele szemben álló szabadságharcosok története, akik zokszó nélkül végzik a dolgukat a frontvonalon, méghozzá kamerákkal és diktafonokkal. Ők valódi harcosok, ez pedig egyfajta főhajtás előttük. Nagyon megérintett."

Igazi régivágású hard rock dallal van dolgunk, húzós gitárokkal és billetyűkkel. "A legnehezebb a szöveg összeállítása volt, ugyanis rengeteg versszakot írtam hozzá" - emlékszik vissza Perry. "A zenével ezt a szöveget akartam aláfesteni, ezért erőteljesnek kellett lennie. Nem igazán érdekelt, hogy az AC/DC-re, a Led Zeppelin-re vagy épp az Aerosmith-re hasonlít - a lényeg, hogy passzoljon a szabadságharcos témához."

Closer

A középtempós Closer váza az Aerosmith dobosától, Joey Kramer-től ered. Az ő fejéből pattant ki ugyanis az ötlet, hogy közösen jammeljenek másfél órán keresztül a zenekar mellett dolgozó dalszerzővel, Marti Frederiksen-nel. "Ő egyike azon keveseknek, akik hajlandóak türelmesen végighallgatni az ötleteimet, ezen a téren ugyanis nem vagyok túl muzikális. Szerettem volna kihozni valamit ebből a tempóból, ezért jammelni kezdtünk Marti-val" - emlékszik vissza Kramer az esetre. "A nap végére mindig sikerül összehozni valamit. Mindig. Sose volt példa az ellenkezőjére."

Kramer az 1974-es Get Your Wings lemezen szerepelt először társszerzőként a Pandora's Box című dalban, majd jegyzett még néhány továbbit is a '70-es és '80-as években. A Music From Another Dimension esetében négy szám mellett is feltüntetik a nevét, ő azonban a Closer-t érzi a hozzá legközelebb állónak. A dal Frederiksen házi stúdiójában született Los Angelesben, ahol Kramer egy olyan kicsi helyiségben rendezkedett be, hogy a dobfelszerelésének is alig volt elég hely. A közös játék után a páros visszahallgatta a felvételeket, majd kiválasztottak egy részt a versszakok, egyet pedig a refrén számára.

Nem sokkal később a zenekar többi tagjának is lejátszották a felvételeket. Brad Whitford drámai gitárfutamokkal egészítette ki a dalt, Steven Tyler pedig viharos szöveget és vokált adott hozzá az elmúló szerelemről: "How can I turn off the flame? You know how much it kills me."

A végső, négy perces tételnél végül Tyler-t, Frederiksen-t és Kramer-t tüntették fel szerzőként, aki így mesélt a tapasztalatairól: "Számomra, mivel nem vagyok dalszerző, az volt a legérdekesebb élmény, ahogy a banda életet lehelt a dalba - ahogy Steven megírta a szöveget és felénekelte, Brad pedig gitározott rá."

A többiek sem éreznek másként. "Ez egy hamisítatlan rockballada" - mondja Whitford. "Megvan benne minden, ami kell."

Something

A Something egy délies gospelt idéző Hammond orgonafutammal indul, de a dolgok hamar bemocskolódnak, hála a dalt jegyző Joe Perry blues-os gitárjátékának, ezt követően pedig egymást váltja a Rolling Stones-t idéző orrhangú versszakok és a Beatles-hangulatú refrén. Az Aerosmith gitárosa ismét maga énekli a dalt, melynek szövegében a múlt és jelen gazfickóit fricskázza: "You knew there was dreams I had in my corner / I made you a dollar and you gave me a quarter."

Perry testközelből élte át ezt a zűrös időszakot. "A Something-et még korábban írtam meg, mikor körülvett minket az ügyvédek és menedzserek tömege, amit nagyon utáltam" - emlékszik vissza a gitáros. "Ez egyfajta dühös kirohanás feléjük, mert utálom őket. A szöveg manapság is aktuális."

A Music From Another Dimension lemezen ez a második szám, melyet Perry énekel, de a csapat frontembere, Steven Tyler is hangsúlyos szerepet kap benne. Tyler dobolja ugyanis végig a dalt, mintegy visszautalva a kezdeti időszakra, mikor 1970-ben először találkoztak egymással a zenekar tagjai.

"Mikor először játszottunk együtt, még ő dobolt. Arra gondoltam, tökéletes választás lenne, ha ezt a dalt ő játszaná fel, mert nem túl bonyolult. Steven pedig remekül megoldotta" - meséli Perry a 2011-es felvételekről. "Vicces, hogy mikor legelőször találkoztunk, pont ugyanez volt a felállás. Vagyis visszatértünk az alapokhoz. Minden félrepengetést bennhagytam, amit csak lehetséges volt. A gitáromat lehangoltam E-ről C-re, így sokkal karcosabban zengenek a húrok."

A Something-ben Perry és Tyler játéka mellett a billentyűs hangszerek is hangsúlyos szerepet kapnak, melyeket a zenekar mellett dolgozó Paul Santo és Perry egyik barátja, a Massachusetts-i kórházban neurológusként dolgozó Dr. Rudy Tanzi biztosítanak. Egyértelműen ez a lemez egyik legsötétebb dala, jóllehet, Perry dühös sorai ellenére, épp abban az időszakban született meg, mikor az Aerosmith tagjai végre félretették személyes sérelmeiket és hozzáláttak a 11 év óta első stúdiólemezük elkészítéséhez.

"Ezúttal megvolt köztünk az összhang" - emlékszik vissza Perry a stúdiómunkára. "Mindenki készen állt a munkára és meg sem álltunk, míg el nem készült a lemez. Azt persze nem tudhattuk előre, hogyan fog sikerülni. Ez mindig így van. A legtöbb, amit tehetsz, hogy reménykedsz és közben a legjobb formádat hozod."

Another Last Goodbye

Az Aerosmith 11 év utáni első stúdiólemezét a "Hello, hello, hello..." szavak nyitják a LUV XXX című dalban, egy órával később pedig az Another Last Gooodbye érzelmes búcsúja zárja azt. Az ütemes zongoraritmust Steven Tyler keserédes vokálja kíséri: "While you're on your way / I want to thank you for the ride / And pull the thorn out of my side."

Miután bő egy évtizednybe telt elkészíteni a Music From Another Dimension-t, az elmúlt évek kudarba fulladt próbálkozásai után minden egyes búcsúzásra az Aerosmith hatalmas sikereinek és belső viszályainak terhe nehezedik. Az, hogy végül sikerült visszatérniük a stúdióba a '70-es években mellettük dolgozó producerrel, Jack Douglas-szel, és be tudták fejezni a lemezt, önmagában hatalmas teljesítmény.

"Újra egy banda vagyunk, és basszus, stúdiózunk" - meséli Tyler a Boston-i és Los Angeles-i közös munkáról. "Újra sikerült elkerülnünk a feloszlást és túljutni azon a felforduláson, amibe időről időre belekeveredünk - ennek az az oka, hogy a színpadon mindig a maximumot nyújtjuk, de azon kívül már megáll a tudomány. Egy szobában képes vagyok a munkára koncentrálni, de mikor kezd az egész intimmé, őszintévé és nyitottá válni, gyakran nem tudom a következő lépést... A stúdióban mind leültünk és kiadtuk magunkból, ami évek óta felgyűlt odabent. Nagy megkönnyebbülést jelentett."

Az album záródalához Tyler ismét a Grammy-díjas dalszerző, Desmond Child segítségét vette igénybe, aki először a zenekar 1987-es Permanent Vacation című lemezén működött közre. Mikor Tyler először találkozott Child-dal a '80-as években, a páros villámgyorsan megírta az Angel-t, majd a Dude Looks Like A Lady-t. Ugyancsak Child-dal közösen íródott meg az 1989-es Pump-on szereplő What It Takes, valamint az 1993-as Get A Grip-en található Crazy. Az Another Last Goodbye-ban Child és Tyler is zongorán játszanak, mialatt az énekes egy véget érő kapcsolatról énekel szívhez szólóan.

"Ahányszor csak összekap a banda, ez történik" - meséli Tyler. "Egy srácról szól, aki tiszta szívéből szeret egy lányt. De vajon a kezdete ez valaminek vagy csak egy újabb utolsó búcsú? Egy ideje dolgozom már rajta."

Tyler számítógépen írta meg a dal nagyzenekari kíséretét a stúdióban. "Ez az egyik legcsodálatosabb dal, amit valaha hallottam tőle" - állítja a dobos Joey Kramer. "Mikor először meghallottam, azt javasoltam, játssza fel ugyanúgy, a zenekar nélkül - csak ő maga és egy zongora."

Tyler szerint Otis Redding egyik dala, a Try A Little Tenderness járt a fejében, mikor megszületett a szám, és mindig is nagy tervei voltak vele. "Folyton azt képzeltem, hogy Adele-lel fogjuk előadni a Grammy-díjátadó megnyitóján" - mondja. "Egyszerűen tudtam, hogy amint meghallja a dalt, odalesz érte. Hála Istennek, általa ismét népszerű lett ez a műfaj, aminek nagyon örülök. Nem tagadhatod meg a benned élő bluest."

A szám egyben kikacsintás a rajongók felé is, akik régóta várták már az Aerosmith új lemezét. A "búcsú" csak Douglas zárszaváig tart, aki újabb Végtelen Határok paródiájában reménykeltő visszatérést ígér.