10
28
2012

Tom Hamilton interjú

A Pure Grain Audio beszélgetése Tom Hamilton-nal, néhány aktuális témában:

Az első két szó, ami az ember eszébe jut, ha a Music From Another Dimension-re gondol, az Jack Douglas producer neve. Neki köszönhető a Toys In The Attic, a Rocks és más Aerosmith lemezek is. Milyen érzés volt visszatérni hozzá?

Az volt a legjobb az egészben, hogy mindenki azonnal beindult az ötletre. Korábban is előfordult már néhányszor, mikor lemezfelvételbe fogtunk, hogy valaki felvetette: nem lenne frankó újra Jack-kel dolgozni? Mind bólogattunk, de közben arra gondoltunk... tényleg jó ötlet ez? A múltban akarunk élni? Aztán eljött az a pillanat, mikor senkinek sem voltak kétségei, és végre stúdióba vonultunk, ennyi évvel az utolsó lemez megjelenése után.

Tizenegy év...

Igen és Jack Douglas... Lehet, hogy túlzás, de én azt mondom, neki köszönhető, hogy új lemezünk van. Legalábbis ő az egyik legfőbb oka.

Ha végigtekintünk az Aerosmith történetén, te vagy az egyetlen srác a bandában, aki mindvégig kitartott. Brad-nek ott volt a Whitford/St. Holmes lemez. Joe-nak a Project. Steven zsűrizett az American Idol-ban. Joey könyvet írt és depresszióval küzdött a Nine Lives idején. De te sosem próbáltál eltávolodni. Semmi szólóanyag. Semmi könyv. Minek köszönhető ez?

Halogató fickó vagyok. Későn érő típus a legtöbb téren. Sosem jutott eszembe, hogy a zenekaron kívül csináljak valamit, sokkal érdekesebb a része lenni. Persze mindenki gondol néha arra, hogy "Basszus, de jó is lenne végre önállóan összehozni valamit, és nem mindig ezekkel a marhákkal!" Ez természetes dolog. Másrészről pedig, nyilván vannak eltérések a zenei érdeklődésünkben, és mind szeretnénk ezt kifejezésre juttatni. El tudom képzelni, hogy a közeljövőben többet dolgozom majd önállóan, de én az a fajta srác vagyok, aki inkább elintézi annyival, hogy "hé, az nem lenne ilyen király". Szóval egy zűrös bandában, mint a miénk... Nyilván eszembe jutott már ilyesmi. De az soha, hogy ezt a zenekar rovására tegyem. Ha a kettő megfér egymás mellett, van rá esély.

De figyelembe véve, hogy legutóbb épp Steven magánakciója okozott törést a bandában, ha erre válaszul te vagy Joe ugyancsak önállóbb útra léptek, az nem mélyítené csak még tovább az ellentéteket?

Elképzelhető, de nem szükségszerű. Szerintem attól függ, hogyan léped meg. Ha nincs negatív hatással a zenekarra, szerintem mindenki támogatná. Mikor Joe nekiállt szólólemezt csinálni, ha jól emlékszem, két éve... Szóval az olyan időszak volt, mikor arra gondoltam: "Óh Istenem, most mi fog történni? Mi lesz, ha Joe kilép, mert szólókarriert akar?" De Steven esetében nem éreztem ezt. Magamban még drukkoltam is neki. Frusztrált volt, csinálni akart valamit. Csak ez a gondolkodás visz előre.

Térjünk vissza az új lemezre. Tizenegy év telt el a Just Push Play megjelenése óta. Izgultatok a stúdiózás miatt? Gondolsz valaha arra, a rajongók melyik részét szeretnéd kiszolgálni? Tulajdonképpen három szakaszra osztható a pályafutásotok: '70 évek, '80-as évek és a '90-es évektől napjainkig. Új hangzásra törekedtek, esetleg a '70-es éveket akarjátok megidézni, vagy mondjuk a Permanent Vacation lemezt?

Határozott célunk volt, hogy tekintettel legyünk a gyökereinkre. Többek között ezért kerestük meg Jack-et. A 'megidézni' jó szó rá, mert nem akartuk lemásolni. Senki sem jött azzal, hogy "hé, most pedig egy '70-es lemezt fogunk csinálni, mert blablabla." A legfontosabb, hogy lemezt akartunk. Mindenki hozott ötleteket, riffeket, dalokat. Mind éheztünk már egy új anyagra. Jack jelenléte pedig csak tovább növelte az esélyeket, ugyanis ő nagyon fogékony a fura ötletekre, amik nem szükségszerűen slágeresek.

Említetted, hogy mindenki akarta ezt a lemezt. Vagyis 11 évig egyszerűen nem volt kedvetek megcsinálni vagy csak nem jöttek az ötletek?

Kétlem, hogy mindenki tiszta szívből meg akarta volna csinálni. Fordulópontra jutott az életünk... a karrierünk. Úgy pedig nemigen lehet lemezt csinálni, ha nem elszánt mindenki száz százalékban. Korábban talán rutinból is felvettük volna. Akkoriban ráálltunk egy ritmusra: pár év turnézás aztán irány a stúdió. Ennek mára vége. Az elmúlt tíz évben megjártuk Észak- és Dél-Amerikát, Japánt... Mondhatni, turné módba kapcsoltunk. Néhányan nagyon vártuk már, hogy kipróbáljuk, milyen dalokat tudnánk írni, de eltartott egy darabig, míg mindenki eljutott idáig.

Mikor legutóbb láttam az Aerosmith-t élőben (tavaly nyáron Montrealban), te is ott voltál, korábban viszont David Hull helyettesített. Tekintve az elmúlt időszak egészségügyi problémáit, képes vagy bevállalni egy hosszú turnéidőszakot? Nem könnyű feladat.

Valóban nem, de ehhez már volt időnk hozzászokni.

De fizikálisan végigbírnál mondjuk két évet?

Abszolút. Csak az étkezésre kell odafigyelnem. A torokbetegségem óta nincs étvágyam, ezért sokkal macerásabb az evés, mint korábban. Márpedig időt kell szánni arra, hogy a szervezetem elég táplálékhoz jusson. Amíg számolom a kalóriákat, nincs gond. Élvezem a turnét.

Nemrég Steven képregénybandának nevezte a KISS-t egy interjúban, ami elég heves vitákat váltott ki a rajongók közt az Interneten. Te hogyan kommentálnád ezt az ügyet?

Szerintem vicces. Nem is tudom, honnan jött az egész. Szerintem ezt csak valamivel kapcsolatban mondta az interjúban, és utólag jól felfújták.

Mint a legtöbb dolgot az Interneten.

Azért van ennek szórakoztató oldala is... A rivalizálás. Minden sztori érdekes, amiben jó a konfliktus. A '70-es években turnéztunk velük. Mondjuk nem túl sokszor. Megcsináltuk a koncerteket, aztán mindkét banda ment tovább a maga útján. Volt köztünk rivalizálás, és emlékszem is az öltözői vitákra arról, ki nyissa a koncertet, mit vegyenek fel és hogyan adják elő magukat, de valahogy az évek során elkezdtem tisztelni őket, hála a rajongóiknak, akiket ismerek.

Nagyon-nagyon hűséges a rajongótáboruk, és szerintem azzal, amit Steven mondott róluk... Ha megemlíted Gene Simmons-nak, talán ő maga is egyetértene vele. Ő is épp akkora képregény őrült volt fiatalkorában, mint a legtöbbünk... Akad, aki különválasztotta ezt zeneileg, de ő a részéve akart válni a bandájával, ami nagyon király. Mikor zenét hallgatok, általában visszatérek a kedvenc Beatles, Stones, Zeppelin és Dire Straits számaimhoz. KISS-t nem teszek fel túl gyakran, de imádom azt a dalukat, hogy 'I Want To Rock And Roll All Nite'. Kiválóan lefesti, hogyan gondolkodik egy tinédzser srác.

Egyértelműen az a himnuszuk. Szerinted melyik dal az Aerosmith himnusza?

Óh, öregem...

Szerintem a Lord Of The Thighs remek választás lenne...

Az nagyon jó dal, de én inkább a Lick And A Promise-ra gondolok. Baromi jó a szövege. Ritmusra és zeneileg is telitalálat.

A Rocks lemezt szokás a mesterműveteknek nevezni. Én mindig úgy tartottam, hogy a Toys In The Attic legalább olyan jó, ha nem jobb nála. Te egyetértesz a Rocks-szal? Vagy még várat magára a mesterművetek?

A Toys és a Rocks foglalta össze mindazt, amire képesek vagyunk és amit megtanultunk. Én a Rocks-ra szavazok... Szerintem sötétebb a hangulata. Na meg ott a Back In The Saddle, ami talán a legütősebb szám, amit valaha felvettünk. A Toys In The Attic sokkal pozitívabb anyag, míg a Rocks nyomasztó és sötét (amit imádok).

És persze mindkét lemeznek Jack Douglas volt a producere. Szintén érdekesség az új lemezzel kapcsolatban, hogy szokatlan módon egy country énekesnővel, Carrie Underwood-dal is felvettetek egy dalt. Az old-school rajongók valószínűleg nem győznek majd kiritzálni titeket ezért, míg a fiatalabb, rádióbarát közönség fantasztikusnak tartja majd. Hogy ment a közös munka?

Mikor azon a számon dolgoztunk... Senki nem állt elő azzal, hogy rajta, írjunk egy country dalt. Egyszerűen így alakult. A country nyilván jókora rész a rock n' rollnak... a country, a gospel és a blues.

Ráadásul jelenleg ő a műfaj legnagyobb sztárja.

Csodálatos lány. Remek lemezeket csinál és a lelkét is kiénekli rajtuk. Abszolút megérdemli. Az történt, hogy jól haladtunk a Can't Stop Loving You-val és már majdnem befejeztük a lemezt. Steven megtudta, hogy Carrie épp a városban van, és anélkül, hogy bárkinek szólt volna, megkereste és magával hozta a stúdióba egyik este. Eredetileg szabad esténk volt, ők pedig felvették a vokált. Korábban is felmerült már az ötlet, de én arra gondoltam, "tényleg remek lány és marhajól szólna, de tényleg csak erre lennének kíváncsiak az emberek?" Épp egy rakás dögös rockdalon dolgozunk, miért vonnánk el róluk a figyelmet az ellenkezőjével? Persze túlreagáltam. Végül remekül alakult minden és nagyon jó kis szám lett belőle. Büszke vagy rá, hogy ott van a lemezen, és remélem, a hallgatók nem azt érzik majd, hogy műfajt váltottunk, hanem hogy erre is képesek vagyunk.

Az albumot hallgatva nekem úgy tűnik, mintha két lemezt adtatok volna ki egyben. Az olyan dalok, mint a LUV XXX, a Lover Alot és a Street Jesus a klasszikus '70-es Aerosmith-t idézik, míg az album másik fele sokkal balladisztikusabb. Nem gondoltatok arra, hogy érdemes lenne kettéválasztva kiadni?

Nem, de talán jobban jártunk volna. Üzletileg tuti remek húzás visszatartani a lemez felét későbbre, de olyan rég adtunk már ki új anyagot, hogy mindenki tűkön ült... Negyven év csináljuk már, nyilván ennyi idő alatt mindenkinek változik az ízlése. Ez természetes. Steven imádja a balladákat, mert azokban képes igazán érzelmeket átadni a hangjával. Néhányan pedig bírjuk a hangos, nyers riffekre épülő dalokat. Úgy döntöttük el, mi kerüljön az albumra, hogy mennyire szól jól az adott szám, emellett pedig mindenki maximálisan odatette magát. Az volt a célunk, hogy mindent kiadjunk, amit csak lehet, nem pedig a fióknak írni.

Mikor legutóbb beszélgettünk júniusban, épp akkor csúsztattátok augusztusról novemberre a megjelenést. Az lenne a kérdésem, hogy változtattatok-e bármit a dalokon vagy ugyanazt a lemezt hallhatjuk, ami augusztusban is megjelent volna? Volt bármi újrakeverés, esetleg új vokálok?

Persze, egy rakás újrakeverés és masterelés.

Vagyis változott.

Ha ezen a finomhangolást érted, akkor igen. Ha visszaemlékszel, ezt már korábban is említettem és így is történt. De ami a dalokat és minden lényeges dolgot illeti, azok már nyár elejére készen voltak.

A Legendary Child-ról is érdekelne a véleményed. Eredetileg a nyári G.I. Joe film betétdala lett volna, de azt 2013-ra halasztották. Akkor is rajta lesz majd a soundtrack-en?

Ez már hónapok óta szóba sem került. Remélem. Szerintem király film lesz. Korábban is közreműködtünk már ilyesmiben és nagyon élveztük, szóval meglátjuk, mi lesz. Fogalmunk sincs, akarják-e még azt a dalt vagy esetleg másikat kérnek majd. Megeshet, hogy egy másik a lemezről jobban megtetszik nekik, de az is lehet, hogy végül a ZZ Top-ra szavaznak.

Egy utolsó kérdés - látsz rá esélyt, hogy a következő 2-3 évben új Aerosmith korong jelenjen meg, vagy újabb hosszú szünet következik?

Szerintem ha lesz még lemez, akkor a következő néhány évben fog megjelenni. Ha addig mégsem, akkor viszont fogalmam sincs.

Írta: joeperry | Tags: Címkék: interjú tom hamilton
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr64874838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

j.a.cameron 2012.10.29. 18:02:00

Köszönet az interjúkért! Nagyon szeretem a Tom Hamilton-al készült beszélgetéseket, Tom nem köntörfalaz, nem smúzol, csak elmondja amit igazán gondol, Remélem egyszer rászánja magát ő is egy könyvkiadásra, szerintem messze a legélvezetesebb Aerosmith-es könyvet kapnánk kézhez..

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)