A Rock Confidential interjúja Brad Whitford-dal:

Mielőtt belefogtatok volna az új lemez elkészítésébe, még úgy tűnt, hajszálon függ az Aerosmith jövője. Napjaink éjjel-nappal aktív online médiája fújta fel ezt a dolgot vagy tényleg ilyen rossz volt a helyzet?

Azt mondanám, is-is. Általában szörnyen oldjuk meg az egymás közti kommunikációt. Ráadásul meglehetősen elfajultak az események abban az időszakban. 2009-ben törölnünk kellett a közös turnénkat a ZZ Top-pal. Nem sokkal később pedig Steven aláírt az American Idol-ba. Finoman szólva összezavarodtunk emiatt. Fogalmunk sem volt, hogyan tovább. Viszont annyi előnnyel járt ez az egész, hogy sokkal fegyelmezettebben kellett hozzáállnunk a munkához. (nevet) Korábban sosem kötöttek minket határidők, de ezúttal igen. Úgy másfél éve ültünk újra össze dalokat írni, és valahogy rögtön összeállt minden. Jól éreztük magunkat és egy rakás ütős téma született. Ezután Steven napirendje köré szerveztük meg a lemezfelvételt. Boston-ban kezdtük. Az első demókat még ott vettük fel, de aztán átrepültünk L.A.-be, hogy megkönnyítsük számára a közös munkát. Nappal tévézett, éjjel a dalokon dolgozott. Rengeteg melóval járt ez az album.

Gondolom, az egész napos American Idol forgatást követően volt mit kiadnia magából - ebből pedig jó kis rock n' roll számokat lehet írni.

Így van. Eleinte nagyon élvezte a műsort, de idővel az Aerosmith ismét elkezdte magához csábítani! (nevet) Tudod, ő imád szórakoztatni. Mostanra teljesen vége annak az időszaknak és megint együtt tudunk dolgozni. Fegyelmet és szervezettséget tanultunk közben - ez pedig igencsak ránk fért.

A Legendary Child-ot korábban csak egy Get A Grip demóként ismertük. Azért nyúltatok vissza egy korábban próbált dalhoz, hogy könnyebb legyen újra lendületbe hozni a zenekart?

Mikor belefogtunk a munkába, teljesen új dalokon dolgoztunk. Azt a számot az első demók után vettük csak elő. Nem is volt igazán kész dal, sokkal inkább néhány egymásra dobált riff, amit a polcon felejtettünk. De emlékeztünk, hogy annak idején szerettük és jól szólt. Egyszerűen nem tudtuk befejezni. Mikor elkezdtük elemezni kicsit, hirtelen elkaptuk a fonalat. Steven ihletett nyert a szöveghez és a dallamokhoz, így végre megszületett a gyerek! (nevet)

Gitárosként nyilván természetes dolog, hogy vannak elfekvőben nyerőnek tartott riffjeid.

Rengeteg volt - és még most is van. Ha maradt volna időnk tovább stúdiózni, alighanem felveszünk még egy lemezt! A lendület megvolt hozzá, szárnyalt a képzeletünk.

Jack Douglas jelenléte nyilván jó hangulattal járt. Valahogy úgy képzellek el titeket, mint egy családot.

Majdnem. Mindig is úgy tekintettünk rá, mint a banda hatodik tagjára. Összhangban van velünk, és egyénileg is tudja, mire vagyunk képesek, akár dalszerzőként, akár zenészként. Rögtön észreveszi, ha egy ötletben van lehetőség és segít, hogy kihozz belőle valamit. Tökéletes választás volt ehhez a lemezhez, az nem vitás. Nem beszélve a jó hangulatról, ami vele járt. Minden napot végigröhögtünk.

Tom nemrég azt állította egy interjúban, hogy Jack-nek köszönhető az új Aerosmith lemez. Ezt te is ki mernéd jelenteni?

Abszolút. Korábban többször felsültünk már vele. Szánalmasan. Egyszerűen nem álltunk készen. Egészségügyi problémáink voltak. Joe piszkosul lerobbant. Meg kellett operálni a térdét, de mint kiderült, fertőzést kapott a kórházban. Ez aztán átterjedt a szívére is, ami totál kikészítette egy időre. Speciális diétát írtak elő, injekciózták, egy évig szedte a tablettákat. Megfelelő producert sem találtunk. Ott álltunk a semmi közepén. De aztán valahogy minden megváltozott. Beugrottunk Marti Frederiksen stúdiójába L.A.-ben másfél éve, hogy megnézzük, mire vagyunk képesek. Valahogy megjött az ihlet és egy rakás témát írtunk. Jack épp ráért, így felügyelni tudta a folyamatot és irányt mutatott nekünk. És persze a hangulatról is gondoskodott. Hatalmas szerepe volt az egészben, abszolút.

Gyökeresen megváltozott a zeneipar a Just Push Play megjelenése óta. Egy Aerosmith kaliberű bandának mi jelentene sikert az új lemez esetében?

Fogalmam sincs. Az biztos, hogy büszkén tekintünk rá és nagyon erős anyagnak érezzük. Nehéz megmondani, hogyan szerepel majd. Az eladások tükrében főként, mert azok csak töredékei a korábbiaknak. Remélhetőleg egy-két dalra felfigyelnek majd a világ egyes tájain és azokon keresztül elismerik a munkánkat. A koncertjeinkre kilátogató közönség reakciója a legjobb mérce. Persze ez is kényes téma manapság. Egyre apadnak a bevételek a szórakoztatóiparban, és ez a jegyárakon is meglátszik. Őrület, mennyit kérnek értük manapság.

Számotokra talán nem olyan fontos már a siker - bármit is értsünk ez alatt -, mint egy feltörekvő, új bandának. Engem rendesen kirázna a hideg, ha manapság kéne kiadnom az első lemezemet.

Mondom, őrület. Tőlem is folyton kérdezik, hogy mit kéne tenni. Istenem - fogalmam sincs, mit válaszoljak erre. Tényleg nem tudom. A legjobb tanács talán az, hogy próbáld önmagad eladni és valahogy megélni mellette a kiadók helyett. Ha leszerződsz velük, zsebre teszik a haszon nagy részét. Manapság egy kiadó sem képes sokkal többre, mint egy kellően motivált banda. Reklámozni kell magad, ahol csak tudod. Durva egy helyzet. Sosem gondoltam volna, hogy valaha idejut a zeneipar.

Nemrég szerepeltél a Raktár-háborúk egyik epizódjában, ahol néhány gitárt vettél szemügyre, amiket Barry Weiss talált elzárva egy tárolóban. Hogyan ismerted meg Barry-t?

Egy haverom haverján keresztül. Remek srác. Épp olyan őrült figura, mint a TV-ben, de közben megszállott gyűjtő is. Ilyen téren sok közös van bennünk. Mialatt járom a világot, folyton benézek az antikvitás üzletekbe. Barry háza olyan, akár egy múzeum. Elképesztő. Ahogy belépsz az ajtón, rögtön egy motorkerékpár fogad. (nevet) A nappaliban pedig egy másik, rögtön a kanapé mellett. Imádom a srácot! (nevet)