Megjelenés: 2009.11.02.
Stílus: Hard Rock
Kiadó: Island Records

Jon Bon Jovi - ének, gitár
Richie Sambora - szólógitár
Tico Torres - dob
David Bryan - billentyűs hangszerek

Tracklist:

We Were Born To Follow (Jovi/Sambora) 4:03
When We Were Beautiful (Jovi/Sambora/Falcon) 5:18
Work For The Working Man (Jovi/Sambora/Brown) 4:03
Superman Tonight (Jovi/Sambora/Falcon) 5:12
Bullet (Jovi/Sambora) 3:50
Thorn In My Side (Jovi/Sambora) 4:05
Live Before You Die (Jovi/Sambora) 4:18
Brokenpromiseland (Jovi/Sambora/Shanks/Child) 4:57
Love's The Only Rule (Jovi/Sambora/Falcon) 4:38
Fast Cars (Jovi/Sambora/Child) 3:16
Happy Now (Jovi/Sambora/Child) 4:21
Learn To Love (Jovi/Sambora/Child) 4:39

iTunes Bonus Track:
We Were Born To Follow (Jason Nevins Remix) (Jovi/Sambora) 4:04

 

A modern, dallamos rádiórock világszerte talán legismertebb képviselője, a Bon Jovi bő két évtizede ontja magából a slágereket, aktuális sorlemezeik rendre az eladási listák élén tanyáznak, így Joviék mára már azt is megengedhetik maguknak, hogy időnként szakítva az elvárásokkal, a hagyományostól kissé eltérő stílusú anyagot dobjanak piacra. Ilyen volt a 2003-ban megjelent This Left Feels Right c. akusztikus feldolgozásokat tartalmazó korong (melyről vegyesek az érzéseim), na meg a két éve boltokba került stúdiólemez, a Lost Highway, amellyel a country világába kóstoltak bele a fiúk. Számomra hatalmas csalódást jelentett ez az anyag, néhány kivételtől eltekintve elég vérszegény nótákat hoztak össze Jovi-ék, ráadásul a hangzás is túlzottan langyosra sikeredett. Sokan temették ez után a lemez után a bandát, főleg, mert remek fiatal zenekarok tűntek fel az utóbbi időben a műfaj palettáján (Hinder, Cinder Road, hogy csak a kedvenceimet említsem). Nagy várakozással tekintettem hát a néhány napja boltokba került The Circle címet kapott korongra, az előzetes ígéretek szerint ugyanis ismét egy tradicionális Jovi albumra számíthattunk. Hálistennek ebben nem is kellett csalódnom.


We Weren’t Born To Follow – Jó Jovi-s hagyományokat követve ezúttal is a beharangozó kislemeznóta nyitja a korongot, amely már jónéhány hete dübörög ránk a rádiókból. Számomra húzódalnak kissé vérszegény darab, főleg a korábbiak fényében (It’s My Life, Have A Nice Day, Lost Highway) érzem gyengének. A refrén ráadásul kísértetiesen hajaz a Born To Be My Baby-ére, gyakorlatlag egy az egyben emelték át onnan. A szöveg mondanivalója egyszerű, mint a faék: ne légy birka, éld meg az álmaidat – nem először halljuk ezt Jovi torkából. Nem rossz kis dal, de én még dolgoztam volna rajta. 8/10

When We Were Beautiful – Az első nóta a lemezen, amelynek szerzői között egy vendég is felbukkan: ő egy Billy Falcon nevezető Nashville-i fickó, akiról én még sosem hallottam (pedig jobban utánanézve már több korábbi lemezen felbukkant a neve), de nagyon örülök, hogy egymásra találtak Jovi-ékkal. Három számban működik közre a lemezen, nekem ezek tetszenek a legjobban. A When We Were Beautiful akusztikus gitárfutammal induló, gyönyörűen felépített ballada egy kisiklott kapcsolatról. A hangszerelés egészen parádés, a szöveg is közel áll hozzám, így még a dal végi „sha-la-la”-zás sem zavart. 10/10

Work For The Working Man – A harmadik nóta újabb igazi menetelős Jovi himnusz, ezúttal a napestig gürcölő kisember mellett állnak ki a srácok. Társzerzője egy Darrel Brown nevezetű úriember, aki főleg a country műfajban érzi otthon magát. Ez meg is látszik kissé, mert nekem kissé unalmasnak tűnik ez a dal, hiányzik belőle az a tűz, amiért a szöveg kiált. Ennek ellenére fogós darab, biztos vagyok benne, hogy sikere lesz az éterben. 7/10

Superman Tonight – A második Falcon-nal közösen írt dal a lemezen, és számomra ez jelenti az anyag csúcspontját. Hihetetlenül összerakott darab, gyönyörű szöveggel, és egy hátborzongatóan szép refrénnel. Jovi csúcsformában énekel, és a banda is kitesz magáért. Mestermunka, ott a helye a legjobb Bon Jovi nóták között. 10+/10

Bullett – Hangzásában a legagresszívabb darab, sok torzított gitárral és komor, elgondolkodtató szöveggel (Jovi háborúellenessége nyer újra teret). Sambora végre eltolhat egy tökös szólót, erre egyre kevesebb a lehetősége mostanában, pedig megérdemelné. Fogós nóta. 8/10

Thorn In My Side – Az első tempós dal, ahol végre minden a helyére kerül. Remek intró, jó a tempó, a refrén kellően fogós és dallamos. Különösen Torres dobjátéka fogott meg, na meg a nagyszerű kórusok és Sambora ízes szólója. Én mindenképp ezt választottam volna első kislemeznek. 10/10

Live Before You Die – Egy újabb remekül megírt és felépített ballada következik, ráadásul külső szerző nélkül. Emiatt alighanem ez a legszemélyesebb nóta a lemezen, a szöveg is erről árulkodik. Az üzenet mindenesetre univerzális és megfogadandó: éld az életed, amíg csak teheted. 9/10

Brokenpromiseland -  Címében és hangzásában is talán a legfurcsább dal a korongon. A szerzők között itt bukkan fel elsőként a közismert slágergyáros, Desmond Child neve, aki innentől fogva nem is fogunk megszabadulni (egyetlen kivétellel). Gépi effektekkel indul a nóta, szerencsére csak néhány másodpercig, utána egy nagyszerű középtempós, fogós rocknóta kerekedik belőle. Stílusában kissé elüt a Jovi-éktól megszokottól, komplexebb darab, de nekem épp emiatt nagyon tetszett. 9/10

Love’s The Only Rule – A harmadik Falcon-féle szám ismét remekül sikerült. Egyértelműen a legpoposabbra vett hangzású nóta a lemezen, sok dobgéppel és digitális effekttel, de egy cseppet sem bánom, mert jól áll neki. Tempós, mégis érzelmes szám nagyszerű szöveggel, Jovi pedig a Superman Tonight után ismét fantasztikusan énekel. Hibátlan. 10/10

Fast Cars – Újabb ballada, ezúttal a műfaj királya, Desmond Child tollából. Igen, az arány kissé eltolódik a lemezen a lassabb darabok felé, de amíg ilyen dalok születnek, mint a Fast Cars, én nem tiltakozom. A szöveg egy gyönyörű hasonlatra épül, amit nagyszerű gitártémákkal bontanak ki a srácok. Jovi megint csak csúcsformában, ez a másik nagy kedvencem a lemezen. „We are fast cars on the inside, there’s no turning back on the highway of life...” 10+/10

Happy Now – Középtempós darab, engem nem igazán fogott meg. Child ezúttal kissé mellényúlt, sem zeneileg, sem szövegében nem elég átütő a nóta. Rossznak azért nem nevezném. 6/10

Learn To Love – A záródarab egy hagyományos akusztikus-zongorás Child ballada, valami ilyesmit ő álmából felkeltve is képes lenne összehozni. A Fast Cars fényévekkel jobban sikerült, abban (és a Brokenpromiseland-ben) alighanem előtte összes puskaporát az öreg. Kellemes, érzelmes darab, de semmi pluszt nem tesz hozzá az korábbiakhoz. Így a lemez végére megteszi, de talán egy húzósabb nóta jobb választás lett volna zárásnak. 7/10


Összességében elégedett vagyok, a The Circle néhány hibája ellenére kitűnő lemez lett, méltó a csapat múltjához és jelenéhez. A hangzást szapuló kritikusokat nem igazán értem, pontosan azt kapjuk, ami egy Bon Jovi korongtól manapság elvárható, akinek nem jön be a stílus, ne hallgasson modern dallamos rockzenét. A banda újra megmutatta, hogy a kissé langyos Lost Highway ellenére nem szabad leírnunk őket, és továbbra is ott a helyük a műfaj képzeletbeli trónján. Billy Falcon nevével pedig remélem, találkozunk még a jövőben, szerintem remekül ráérzett a közös munkára a srácokkal. Soha rosszabb Jovi korongot!

Átlag: 8,6