11
19
2009

Drogozik az Aerosmith frontembere?

Alább a Reuters cikke az Aerosmith körüli mizéria legújabb fejezetéről:
 

Steven, imádunk téged. De meg kell tisztulnod, nekünk pedig új énekest kell találnunk.

Úgy tűnik, a fenti konszenzusra jutottak az Aerosmith tagjai a frontember Steven Tyler-t illetően, aki szerintük újra drogozni kezdett.

Ezek az állítások nagyrészt a ritmusgitáros Brad Whitford és a dobos Joey Kramer szájából hangzottak el, betetőzve Amerika egyik legsikeresebb rockbandájának legutóbbi zűrös időszakát.

A fennálló problémák akkor fordultak igazán komolyra, amikor augusztusban törölni kellett a csapat nyári turnéját a 61 éves Tyler színpadi balesete miatt.

A végső csapás pedig Tyler menedzsereinek volt köszönhető, akik a hónap elején bejelentették: az énekes két év szünetet kíván tartani személyes tervei miatt.

A csapattagok nem fogadták kitörő örömmel a hírt, és közölték, folytatni akarják a turnézást és a lemezfelvételeket.

Joe Perry különösen beszédesnek bizonyult az ügyben, interjúiban és Twitter profilján is többször beszámolt személyes ellentéteiről Tyler-rel. Ő és társai állítják, Tyler nem áll szóba velük, így úgy döntöttek, új frontembert keresnek és nélküle folytatják tovább.

A zenekar emellett Tyler egészsége iránt is aggódik.

„Szerintem több folyik a háttérben, mint amiről nekünk tudomásunk van” – kezdi Whitford a Reuters-nek adott interjújában. „Közismertek a korábbi drogos ügyei, ezért nekem nagyon gyanús ez az egész. Persze én magam nem láttam őt ilyesmit csinálni és... nincs is tudomásom róla, de ez az egész elkülönülés tipikus addiktív reakció, mint ahogy az ő – szerintem – irracionális viselkedése is.”

Kramer egy másik interjúban cáfolta, hogy bármi konkrétumot tudna Tyler drogügyeiről, de hozzátette: „Steven hozott már pocsék döntéseket a múltban, és a körülötte lévők is rossz hatással vannak rá; de szerintem önmaga most a saját legfőbb ellensége... Nagyon remélem, hogy Steven végre Steven-re fókuszál és rendbe jön.”

Tyler publicistája közölte, az énekes nem kívánja kommentálni az elhangzottakat, mert készülő könyvére akar koncentrálni.

(...)

Whitford szerint „haragos” volt a kapcsolata Tyler-rel az utóbbi években.

„Szerintem... nagyon nehéz beszélni vele. A legtöbb ember odalép, hogy ’Mi újság? Szép napunk van.’ De vele ez nem működik. Pillanatok alatt kész a veszekedés.”

Kramer állítása szerint testvéreként szereti Tyler-t, és nagyon rosszul esett neki, hogy az énekes nem reagált legutóbbi hangüzeneteire és SMS-eire. Perry hozzátette, legutóbb, amikor felhívta Tyler-t, ő letette a kagylót.

A csapat felállása a basszusgitáros Tom Hamilton-nal teljes, aki a többiek állítása szerint velük egy véleményen van.

Ami az énekeskeresést illeti, a zenészek óvatosan úgy fogalmaznak, senki sem lehet képes helyettesíteni Tyler-t. Emellett a keresést sem kezdték még el.

„Egyikünk sem érzi úgy, hogy vissza kellene vonulnunk és mással foglalkoznunk” – mondja Whitford. „Remek lenne, ha találnánk valakit, akivel tovább lendíthetnénk a dolgokat, egyfajta Aerosmith-utódként.”

A gitáros hozzátette, lehetséges, hogy más néven fogják folytatni, és elismerte, hogy Tyler beperelheti őket az Aerosmith név használatáért. (Roger Waters hasonló keresetét elutasította a bíróság, miután a 80-as években beperelte a Pink Floyd tagjait, akik nélküle alakították újra a bandát.)

Kramer reméli, hogy sikerül egy turnéval megünnepelniük jövőre esedékes 40 éves fennállásukat, akkor is, ha az ünneplés keserédes lesz Steven Tyler, és az ő szalagokkal borított mikrofonállványa nélkül.

„Mégis, mi mást tehetnénk? Ücsörögjünk tétlenül két évig?”


Ha engem kérdeztek, szerintem egyre kuszább ez az egész... passz.

Írta: joeperry | Tags: Címkék: hírek steven tyler
| |

A bejegyzés trackback címe:

https://aerosmith.blog.hu/api/trackback/id/tr661537265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rocklud 2009.11.20. 10:24:21

Mindjárt sírva fakadok! Az a baj, hogy Steven-re nincs logikus magyarázat. A kifogást se értem, mi az, hogy a könyvére koncentrál? Napi 16 órában?? És teljesen meg tudom érteni, hogy 1 ember miatt ne hagyja abba 5. Az meg velünk szemben lenne sportszerű, ha más néven mennének tovább. De én örök optimista vagyok, mint Joe!
"It's like a bridge into the dark"

messin 2009.11.21. 07:36:36

Sziasztok! Én még mindig tartom magamban a lelket és hiszem, hogy ez az egész szétesett, életszerűtlen történet nem igaz. Őszintén kíváncsian várom a végét, hogy mi sül ki belőle. Ha mégis így van, és Steven kiszáll, egyértelműen vége a bandának. Ezen is sokat agyaltam, és sajnos meg kellett állapítanom, hogy a mindennapjaimat nem nagyon befolyásolná, ugyanis legnagyobb sajnálatomra nem szoktam szombatonként Aerosmith koncertekre járni, hiszen eddig mindössze egy alkalommal volt lehetőségem élőben látni őket.
A 40 év zenéjét pedig ugyanolyan lelkesedéssel és átéléssel fogom hallgatni ezután is. Én nem tudom, ki hogy van vele, én kb. 18 éve rajongom őket, és képtelen vagyok megunni. Főleg a régebbi albumaikat szeretem, és a mai napig minden számban meghallok valami apróságot, amit korábban nem.
De mint mondtam, azért bízom benne, hogy nem lesz ennek rossz vége. Tyler nélkül nincs Aerosmith, és ezt mindenki tudja.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2009.11.21. 11:32:54

@messin: Nagyon kusza ez az egész, lassan öten ötfélét nyilatkoznak arról, mi van a háttérben. Szerintem egy sajtónyilatkozat lenne most a legtisztább lépés Steven-től, amiben kerek perec leírja szépen, mik a tervei és mennyi időre marad távol az Aerosmith-től (ha távol marad egyáltalán). Jó lenne végre tisztán látni, mert ha már Brad is kiáll és azt mondja, hogy gáz van, akkor ott már tényleg komoly a baj.

rocklud 2009.11.21. 15:29:10

Egyetértek messin-nel, annyi különbséggel, hogy a mindennapjaimban lehangolna kicsit, mert pont attól, hogy nagyon rég hallgatom, olyanok mint egy családtag. :) Meg hát az újdonság érzése... Emlékszem, mikor tavasszal megjelent a Just Push Play vagy a 'Bobo...

Blog.hu Sablonok (Népkert Kft.)