A The Globe And Mail c. kanadai lap interjúja Steven Tyler-rel és Joe Perry-vel:

Egy Rolling Stone cikk úgy fogalmaz, a szakadék széléről jöttetek vissza. Ez igaz?

 

Tyler: Abszolút nem. Tavaly leestem a színpadról Sturgis-ben. A banda emiatt dühös lett rám, ahelyett, hogy aggódtak volna értem. Én berágtam rájuk, mert nem érdeklődtek utánam, ők meg énrám, mert törölni kellett a turnét. Ezt persze meg tudom érteni. Mindezek után Joe elkezdett nyilatkozni a sajtónak, hogy le akarnak cserélni engem. De tudod, olyan ez, mint a zúgolódások egy régi házasságban: 40 év együttlét válás nélkül, de időnként sok-sok haraggal.

 

Perry: Nem hiszem, hogy a szakadék szélére kerültünk volna. Inkább egy bukkanóhoz hasonlítanám. Tudtam, hogy a banda nem fog feloszlani. Az viszont, hogy mikor állhatunk újra össze játszani, már kérdéses volt. De hamarabb összejött, mint gondoltam.

 

Jóllehet 2001 óta nem adtatok ki stúdiólemezt új dalokkal, Joe szerint a legjobb lemezetek még meg sem jelent.

 

Tyler: Én nem osztom a véleményét. Nekem a Pump a kedvenc lemezem. És amikor felteszem a Get Your Wings-et, alig tudom elhinni, mennyire jó az az album. Más vagyok, mint Joe, én olyasmit akarok, ami zeneileg ellenállhatatlan. De nem lesznek jobb dalaink, mint amik a Pump-on vannak.

 

Perry: Szerintem a banda mindig pozitív a jövőt illetően. Én ilyen vagyok - hiszem, hogy mindig bennem van egy még jobb dal, egy még jobb lemez vagy koncert. Ha túljutsz azon, hogy a rock n' roll egy igen egyszerű műfaj, végtelen lehetőséget nyílnak meg előtted. Rájössz, hogy annyiféle módon szólaltathatod még meg azt a három akkordot, és rengeteg energiát szabadíthatsz még fel. Erről szól az egész.

 

Tulajdonképpen mi történt Torontóban a a színpadon kettőtök között?

 

Tyler: Meglöktem Joe-t. Ez afféle hecc volt részemről - ezt csináljuk minden koncerten. Ezt csináljuk 40 éve. Cserébe ő is taszított rajtam egyet, amit kissé oda nem illőnek éreztem. Ahogy álltam, le tudtam ugrani és megkapaszkodni az emberek vállában, semmi baj nem történt. Rögtön visszamásztam. Nem tudom, mit akart ezzel. Ő Joe Perry.

 

Perry: Ha megnézed a felvételt, látni, hogy elég keményet kaptam tőle. És én is a színpad szélén álltam. Csak visszaadtam neki a kölcsönt. Megvolt a lehetősége: fennmaradhatott volna a színpadon, ha akar, vagy leugrik; végül ezt tette. Nem volt előre eltervezve - ilyen a színpadi játék. Egy héttel korábban ő csapott fejbe a mikrofonállvánnyal. Erről olvastál bármit is a sajtóban?

 

Mindezek ellenére az Aerosmith nem áll le. Mi a titok?

 

Tyler: Szükségét érzem, hogy szórakoztassam az embereket, és mindent tízszeresen kapok vissza. Annyi szeretet és csodálat sugárzik felém - a szívem őrülten ver minden koncert végén. Nagyon régen csináljuk már, az életünk részévé vált. Úgy értem, otthon sose gondolok arra, ki vagyok vagy mit gondolnak rólam mások. De fent a színpadon azonnal mellbe vág.

 

Perry: Ahogy felmegyünk a színpadra és játszani kezdünk, minden megváltozik. Egész más érzések töltenek el minket. Ez a zenekar titka. A közönség tűzbe hoz minket. Játszunk, amíg csak bírjuk. Aztán ahogy a koncertnek vége, ki-ki megy a maga útján. Zeneileg viszont ugyanazok vagyunk, mint egykor. Szerintem ez nem változott.