Alább egy archívumból előkotort 2007-es beszélgetés Steven Tyler-rel, amely egy indai online lapban jelent meg, és az American Idol is szóba kerül:
 

Ha egy mondatban kellene leírnod az Aerosmith-t és a zenéjét...

Amerika legjobb rock 'n' roll bandája!

Ki volt rád a legnagyobb hatással pályád során?

Az elsők között biztosan ott van az apám, Victor Tallarico. Minden áldott nap egy Steinway zongorán gyakorolt a kis lakásunkban, rengeteg klasszikust hallhattam tőle. Három évesen kezdtem el énekelni a család és barátok előtt. Később, mikor olyan bandákat láthattam élőben játszani, mint a The Kinks, a Beatles és a The Hullabaloos, lassan tudatosult bennem, hogy én is megtanultam énekelni. Amit fontos megemlítenem még, az a Rolling Stones. Mick Jagger a mai napig a példaképem.

Együtt léptél fel a legnagyobb zenészekkel a koncertjeiden. Ossz meg néhány érdekes vagy vicces élményt velünk ezekről.

Az első igazán nagy élményem a 60-as évekhez köthető, még az Aerosmith ideje előtt. Az akkori bandámmal a Beach Boys előzenekara voltunk. Óriási dolognak tartottam, hisz sokat hallgattam őket azelőtt otthon. Az ilyen bandák meséltek el nekem mindent az életről, a zenéjükön keresztül.

Az Aerosmith felállására nem jellemző a változás. Mi tart össze benneteket?

Van még néhány banda a mi generációnkból, akik kitartanak. Ez pedig azért van, mert ők sosem küldik el egymást a fenébe, nem verekednek össze. Én is sokszor beintettem már Joe-nak, de mindig meg tudjuk beszélni utána a dolgokat.

Többszáz sikoltozó rajongó egy koncerten; vagy inkább dörgő taps, amint átveszel egy Grammy díjat?

A rajongóink nélkül sosem jelölnének bennünket, nem nyerhetnénk Grammy díjat. Persze az is csodálatos, de semmi sem múlhatja felül azt az érzést, amikor kiállsz többezer ember elé, akik mind teérted vannak ott.

Az Armageddon betétdala, az I Don't Want To Miss A Thing az egyik legismertebb számotok. Hogyan jött az ötlet, hogy filmzenét írjatok?

Az a dal valójában Diane Warren szerzeménye, Joe segített ugyan egy kicsit, de nagyrészt Diane érdeme. Remek nóta, és a segítségével egy új közönség felé is sikerült nyitnunk. Kezdetben a U2-nak szánták a dalt, de miután Liv bekerült a filmbe, végül minket kerestek meg vele.

Az American Idol sikere óta a reality show-k sorra szállítják a tehetségeket. Hogyan viszonyulsz ehhez a jelenséghez?

Egy brit banda, akik egy ottani tehetségkutató műsorból pattantak ki, nemrégiben feldolgozta a Walk This Way című számunkat. Nem szeretném kritizálni, hisz jótékony célra készítették. Őszintén szólva nem igazán tudom, mit szóljak ehhez az egészhez.

Ha neked (akár az Aerosmith tagjaként, akár mint önálló előadó) össze kellene állnod két új zenésszel, kik lennének azok és miért?

Biztos olyan bandából választanék, akikben megvan a blues szelleme, mint például a Kings Of Leon. Van egy ausztrál Wolfmother nevű zenekar, akik ezt a Led Zep stílusú dolgot viszik tovább, én pedig mindig is imádtam a Led Zeppelint. A klasszikus rock mindig fennmarad, míg ezek a mai trendi irányzatok sorra megbuknak és eltűnnek. A magunk stílusát hosszú évekig tartott kialakítanunk, kölcsönös együttműködés révén. A bluesban gyökerezik, ami örök mivolta által a mi zenénket is időtlenné teszi.

Update: Ha már így elkapott a nosztalgia, jöjjön egy kis Joe Perry akkor és most, szintén 2007-ből, kedvenc gitárosunk ugyanis ekkor szerepelt vendégfellépőként az Idol döntőjében:

Joe Perry, 2007: "A producerek felkértek, hogy kísérjem Sanjayát, én meg belementem. A rajongók imádják a showt. Nagyszabású dolog, a második legnézettebb műsor az Államokban a Super Bowl után. Poénból vállaltam el, nem kell komolyan venni. Na meg együtt akartam játszani Kelly Clarkson-nal. Fantasztikus hangja van."

Joe Perry, 2010: "Nem akarom az Aerosmith nevet kapcsolatba hozni ezzel az egésszel. Ez csak egy reality show, ami a nézőcsalogatásról és a reklámbevételekről szól. Egy újabb lépcsőfok a Tini Nindzsa Teknőcök után."